Aztán megtört a jég, a BKV-s, MÁV-os, estébé államilag szervezett lenyúlások szappanoperájának 173. részével már úgy voltunk, mint a Barátok közt Bartha Zsoltjával, már-már megsajnáltuk szegény rosszfiúkat, hogy ezekre feszt rájár a rúd, de új sorozat indult: előbb a fő nemzetmegmentőkről kerültek fel izzasztó képek és infók a netre, melegfesztiválos pózolás, szocikormánytól milkós megbízás, ilyesmik, majd robbant az időzített bomba, leleplezték a kétharmadra törők nyilvántartását, közbotrány! (Különben is, ki ez a Kubatov, hát az oroszok már náluk is a spájzban vannak?! Még jó, hogy szegény Sinkovits ezt már nem érhette meg!)
Adatvédelmi biztos, ombudsman és Superman a gátra, nem mintha a leleplezőknek ne lenne ilyenjük nyolc éve, a kígyónyelvűek szerint azóta már google earth-ös változatban, de erről hangfelvétel is van, ergo már-már őszödi szférákba emelkedtünk volna, de aztán csak nem akartak megostromolni még egy dugadűtt pártszékházat sem, pedig online néztük volna, élő egyenesben, persze, most nem a Hír tévén, mint a hőskorban, jöhettek volna az amúri partizánok, élükön Che Guevarával, hogy, aszongya, ez a harc lesz a végső, de nekünk már egy tökös Békásmegyerházy sem adatik, helyette megkaptuk a minimum a sumérokig visszavezethető édes anyanyelvünk mint a humán logika csúcstermékének ékes bizonyítékát, mely gyöngyszemként buggyant ki egyik vezérünk (abból is már csak három maradt a hét helyett) ajkán a diadalittas kampányzárón: „Kétféle ember van: Árpád-házi és szarházi”.
Úgyszólván hangtalan súgom, félő, hogy utóbbiból egész Európára való exportmennyiséggel rendelkezünk, de, lássuk be, ez világos beszéd, mondhatni önmagáért beszél, mígnem ma reggel a hat éves, egyelőre minden szempontból bizonytalan szavazónak számító kislányomnál elvitte a pálmát az egyik jelölt a beszélő képeslapjával, igaz, a hanganyagból hiányolta a királylányt, mert neki anélkül mégsem kerek egy valamirevaló mese. Alig egy óra múlva újabb fordulat, kiderült, hogy az egyik szórólapot osztogató helyi képviselőnek lenyomtak egy sallert, az elkövetőt ma bíróság elé is állították (ugye-ugye, mégiscsak mozgékony intézményünk az igazságszolgáltatás), nem is értette, miért olyan nagy ügy ez, arrafelé úgyszólván sértésszámba megy csak úgy, egy baráti arconveregetés nélkül elengedni a vendéget, különben is, vallotta a törvényszéken, ő nem kővel, hanem kenyérrel dobta meg az illetőt. Ezen a ponton éreztem, hogy végre megmozdult valami, ad absurdum bibliai megvilágításba került ez a mi kis négy évente elővett társasjátékunk, merthogy emberünk a dobálgatás közben azt kiabálta, hogy neki ne szórólapot, hanem munkát adjanak, ami méltányolható, mégse toronyórát kért láncostul, bár utóbbit manapság könnyebb találni.
Szóval, itt ez a jelenés, melyben az ungarische szavazópolgár megmutatkozott a maga pőreségében, amivel, lássuk be, uraim, sürgősen kezdeni kéne valamit. Biztató jel, hogy maradt még humorunk, jót derülhettünk a szerkesztőségben egyik olvasónk jóvoltából, aki küldött egy linket az egyik videómegosztóról, „Csaó, MSZP! Most meg hova tépsz? Hát még elszámolni sem akarsz?” éneklik az egykori Hungária-sláger átiratában, és mint Laár Andrástól tudjuk: „Ha ki tudjuk nevetni saját hülyeségünket, még nem lettünk teljesen hülyék.”