Pártok

Török Gábor politikai elemző a kampányt illetően kiemelte, hogy a négy vagy a nyolc évvel ezelőttivel összehasonlítva szinte illegalitásban zajlanak az események. Mint blogján is írja, ennyivel a voksolás előtt példátlan, hogy az ember egy vasárnap esti tévézésnél ne ütközzön bele valamelyik párt hirdetésébe, illetve a híradókban ne találjon olyan érdemi tudósítást, amely a kampányról szólna. Az elemző szerint a szocialista párt feltehetően nem képes már olyan mértékben megerősödni, hogy egyedül akadályozza meg a Fidesz kétharmados többségét (azaz nem lesz egyharmadnál több mandátuma). Ha az MDF és az LMP esélyei már a választás előtt elszállnak, az MSZP bizonyára a mai támogatottságánál erősebb lehet április 11-én, ha azonban ezek a pártok is ott lehetnek a rajtkockán, még a párt második helye is veszélybe kerülhet.

Tölgyessy Péter politikai elemző véleménye nagymértékben megegyezik Törökével: szerinte az SZDSZ már eltűnt, az MSZP középpártként folytathatja, ez teljesen megváltoztatja a Fidesz helyzetét is, amely 1994 óta a szocialista-szabaddemokrata koalíció ellenpontjaként létezik, most viszont az egyetlen akcióképes és hiteles erő, a Jobbik lehet a legerősebb ellenzéke. Megvan a veszélye annak is, hogy jobb- és baloldal helyett kelet-európai módra a nyugatosok és a nemzetiek állnak majd egymással szemben, ami, veszélyes is lehet, ennek ellenére Tölgyessy nem lenne megijedve a Jobbik áttörésétől.

Török azt is leszögezi, hogy a Jobbik a kampány során növelni tudta a támogatottságát, és esélye van arra, hogy erős középpártként jelenjen meg a parlamentben. A radikális párt pontos erejét szinte lehetetlen megállapítani, 10 és 20 százalék között szinte bárhol kiköthetnek, de egyesek szerint az sem kizárt, hogy még ennél is nagyobb meglepetést okozzanak. Tisztán látszik, hogy mára a Jobbik legalább akkora veszélyt jelent a Fideszre nézve, mint az MSZP, sőt, bizonyos tekintetben inkább ellenfele már a feltörekvő Jobbik a Fidesznek, mint a komoly vereség előtt álló MSZP. Miközben tavaly nem ez számított a legvalószínűbbnek, ma egyre többen tartják elképzelhetőnek a novemberben ötödikként ismertetett forgatókönyvet, amelyben a Jobbik és az MSZP vív csatát a második erő és a potenciális váltópárt szerepéért.

A Jobbik igen nagy tekintetben még mindig regionális párt, az EP-választáson Nyugat-Magyarország aprófalvaiban, egyes városaiban, hat-tíz százalékot szerzett, míg Északkelet-Magyarország régi iparvidékein egyes helyeken harminc százalék fölé is szaladt, és mindenütt megelőzte a szocialistákat. Tölgyessy szerint a Jobbik sikerét egyértelműen a rendszerváltás kudarca, különösen pedig az utolsó négy-öt év nagy leszakadása, politikai kiúttalansága magyarázza: a Fidesz beszélt ugyan, de nem érte el céljait, emiatt pedig a közönség egy része a még nagyobb radikalizmus felé fordul. A Jobbik nyelve előtt Orbán Viktor és a jobboldali sajtó nyitotta ki ugyan az ajtót, ám akiket megszerzett szavazóinak, azok részint a fiatalok, nagyrészt pedig a szocialisták szavazói.

A Jobbik csak ugyanazt teszi, mint a többi párt: a részletekről igyekszik nem beszélni, vagy homályban hagyni azokat, sokszor pedig kifejezetten óvatos – emeli ki Tölgyessy. Az alkotmányjogász úgy ítéli meg, hogy a Jobbik nemcsak a Fideszt, hanem az egész politikai struktúrát, gondolkodást átalakíthatja. Azt mondja, kétpártrendszerünk annyira rettenetes volt az utóbbi években, és olyan károkat okozott, hogy tulajdonképpen jó, ha ezt félrelöki a Jobbik. Szerinte ez pedig akár egy óriási lehetőség is lehet a magyar társadalom számára: új szereplők, új szervezetek, új gondolatok jelenhetnek meg, ha pedig ez sikerül, a Jobbik kihívása még jóra is fordulhat.



Forrás:

mr1-kossuth.hu

Török Gábor blog

Címkék: választás 2010, politika