„Jászai Gellért az SCD Group elnöke úgy gondolja, hogy az új isten jön Thébába, valószínűleg ezért gázol a becsületembe és rágalmaz a választási kampány közepette. Az elmúlt években a repülőtér beindításáért, megmentéséért majd újraindításáért folyó tárgyalásokba szükség esetén más országgyűlési képviselőket is bevontam. Soha nem állítottam, hogy az SCD és az önkormányzatok közötti tárgyalásokban, amelyek a pályázatokkal voltak kapcsolatosak közvetítő lettem volna, hiszen nem is voltam az. A pénteki bejelentésről ugyanakkor 2010. február 16-án egyeztettem az SCD vezetőjével, egy a BFT-t megelőző személyes találkozón, és a megállapodásuktól nem tértem el a bejelentésemben. Az igazmondásomat kétségbe vonó SCD közlemény ügyét jogi útra kívánom terelni.

Igazamat bizonyítja a BFT pénteki ülésén elhangzottak magnófelvételről készített hiteles jegyzőkönyv, továbbá a Jászai Gellérttől kapott leveleim is.”

 

Dr. Suchman Tamás sk.

Elnök

Balaton Fejlesztési Tanács

 

A jegyzőkönyv kivonat a Balaton Fejlesztési Tanács 2010. február 19-i ülésének

jegyzőkönyvéből:

 

Dr. Suchman Tamás - BFT elnök: "A Balaton idegenforgalmi teljesítménye függ, főként a nyugati-medencéé, a Sármelléki-reptér sorsától. A Sármelléki-reptér annak idején állami támogatással és vállalkozói befektetéssel alkalmassá lett téve arra, hogy 140-200 ezer embernek lehetőséget biztosítson az utazásra, elsősorban nyilván nyugati partnerekről van szó. Aztán kezdett nem jól alakulni és elég sok mindent kellett tenni, tennem azért, hogy legalább a szezonok végéig a működés fenn legyen, az állam minden lehetőséget biztosított a marketing alap, légi marketing alappal, ill. a Hungaro Controll rugalmasságot tanúsított, de nyilván ez nem mehet a világ végéig. Elindult egy felszámolási eljárás, amely elkerülhetetlen volt, hisz óriási volt az adósság. Sokfajta kérésre ebben az egész egyeztetési folyamatban - csendesen a háttérben részt vettem, részt veszek -, most csak azt szeretném mondani, hogy a felszámoló olyan megoldást választott, hogy működtető felszámolás lesz, tehát el fog indulni április 1.-én a reptér, közben az önkormányzatokkal megállapodást kötött az aki az üzemeltetést megszerezte a felszámolótól, és szeretné egy ilyen, a felszámolótól nyilván kivásárolni, de ez majd alku kérdése, hisz nem mindegy, hogy mennyit fog érte ajánlani. Egy biztos, hogy ebben az évben működni fog, hogy pontosan mit tudnak csinálni és milyen piacokat szereztek vissza, erről a felszámolótól üzemeltetési jogot szerzett vállalat az SCD fog rövidesen sajtótájékoztatót tartani, ill. elképzeléseiről. Számomra csak annyi volt fontos, hogy 50 ezer körüli utasforgalmat ebben az évben már le tudnak bonyolítani, a többi az az ő anyagi bázisuktól függ."

 

(A jegyzőkönyv kivonat megtekinthető a Balaton Fejlesztési Tanács honlapján is, az alábbi linken:

http://www.balatonregion.hu/public/m1d.php?d=3858)

 

 

Címkék: politika