Gyurcsány Ferenc

Az M1 hétfő esti híradója szerint belső ember szivárogtatta ki őszödi beszédet.. Eszerint a Három évig tartott az a nemzetbiztonsági vizsgálat, amely Gyurcsány Ferenc hírhedt szavainak kiszivárogtatásával foglalkozott.

Kiderült, hogy nem hallgatták le a szocialista frakció ülését 2006 májusában, hanem valaki bentről vette fel a később nagy botrányt kavart beszédet. A felvétel készítése nem volt jogellenes, mert nem használtak hozzá titkosszolgálati eszközöket.

A volt miniszterelnök többször is cáfolta, hogy neki köze lenne a kiszivárogtatáshoz, vagy, hogy tudná ki tehette.

Még Szilvásy György kezdeményezte az ügy első kivizsgálását. A volt titokminiszter a Nemzetbiztonsági Hivatalt utasította arra, hogy tisztázza azt, hogyan készült a felvétel. A híradó információi szerint az már a vizsgálat elején kiderült, hogy a beszédet a balatonőszödi kormányüdülő hangtechnikai rendszerével rögzítették, tehát nem hallgatták le a szocialista frakciót, valaki belülről juttatta ki a felvételt.

Szollár Domokos, kormányszóvivő azt nyilatkozta, hogy megvizsgálták, történt-e jogellenes cselekmény a felvétel készítése során. Menet közben a vizsgálat megállapított, hogy semmilyen jogellenes cselekményre nem derült fény.

A Nemzetbiztonsági Hivatalt felügyelő Juhász Gábor miniszter nem akart beszélni a vizsgálat részleteiről, így továbbra sem derült ki, hogyan és ki juttatta el Gyurcsány Ferenc beszédét a sajtónak.
Nagy kérdés továbbá az is, hogy államtitokként kezelik-e az ügyet, vagy valaha is nyilvánosságra hozzák-e az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról szóló a jelentést.

Címkék: politika