A 93 helyi televíziót tömörítő Helyi Televíziók Országos Egyesülete idén is meghirdette Helyi Érték Díj pályázatát tagjai körében. A tagtelevíziók híradós műsorszám, magazinműsor és egész estés filmek, dokumentumfilmek kategóriában nevezhettek. A díjakat hagyományosan az egyesület tavaszi találkozóján osztják ki, amire csütörtökönTatán került sor.
A Kapos Televízió hírműsora, a Kapospont idén a második helyezettnek járó díjat érdemelte ki a szakmai zsűritől, melynek tagjai Gulyás István televíziós újságíró, szerkesztő, Kocsis Tibor Balázs Béla-díjas filmrendező és Kollarik Tamás producer, filmrendező, jogász, egyetemi oktató voltak. Az első helyezett a debreceniek híradója lett, míg a dobogó harmadik fokára a nyíregyháziak állhattak fel.
A Kapos Televízió hírműsora minden hétköznap este 19.00 órakor jelentkezik naprakész információkkal, közéleti, gazdasági, kulturális és sport témákkal. Célunk, hogy objektív és közérthető formában mutassuk be Kaposvár és Somogy megye legfontosabb eseményeit, hasznos és fontos információkhoz juttatva ezzel a nézőket. A műsor élőben követhető internetes oldalunkon, de már aznap este is visszanézhető, archívumunkban pedig az elmúlt hat esztendő minden adása megtalálható.
2004-ben, 2009-ben és 2012-ben a Kapos Televízió híradója nyerte a Helyi Érték Fődíjat a Helyi Televíziók Országos Egyesületének pályázatán a hírkategóriában. 2016-ban harmadik, 2020-ban pedig második helyezést értünk el a megmérettetésen.
Címkék: kapos.hu, híradó, érték, Kapos Televízió, díj, olvasóink kérdezték