Cigarettacsikkek és szétszórt üvegek hevertek a csütörtök délelőtt az egyik kaposvári presszó környékén. Az ott lakók azonban nemcsak a sok szemétre és bűzre panaszkodnak, jobban zavarja őket a hangoskodás.

Egy név nélkül nyilatkozó hölgy szerint annyira hangos volt a zene, hogy a ház fala is beleremegett. Emellett a sok verekedés is gondot okoz.

A lakók korábban a városházától is segítséget kértek a probléma megoldására. Így került csütörtökön a közgyűlés elé az ügy.

Sok a gond a kocsmákkal.
Sok a gond a kocsmákkal.

A képviselők arról egyelőre nem határoztak, hogy korlátoznák a gondot okozó kocsmák nyitvatartási idejét, de arról igen, hogy határozottabban kell fellépni az ügyben.

Kaposvár polgármestere úgy fogalmazott: egyetlen egy kocsma sem működhet a városban úgy, hogy zavarja a lakók pihenését.

- Arra utasítottuk a jegyzőt, hogy ezeknél a vendéglátó egységeknél soron kívül járjon el, és ha kell zárassa be hatósági eszközökkel. Ez vonatkozik arra, ha valamelyik vendéglátó egységben legyen az disco, vagy más vendéglátóipari egység, amiben kábítószert találnak és vonatkozik arra is, ahol a vendégkör úgy viselkedik, hogy zavarja a társasházakban, vagy a lakótelepi részeken élő lakók pihenését - tette hozzá Szita Károly.

A keményebb fellépésnek az általunk megkérdezett kaposváriak is örülnek.

Kaposváron több mint ötszáz vendéglátó egység működik. Ezek közül harminchatnál jelezték a lakók, hogy a működés zavarja a pihenésüket.

Címkék: vendéglátóhely, rendelet, lakók, bezárás, kocsma, olvasóink kérdezték