Évszázados gyakorlatnak vethet véget az állatvédelmi törvény módosítása. Eszerint ugyanis mostantól nem szabad tartósan láncra kötve tartani a kutyákat.

Dr. Gippert Róbert, állatorvos azt mondja: "alapvetően a láncon tartott állatok azáltal, hogy nem tudják a megfelelő életritmusukat élni, nem tudnak megfelelően táplálkozni, nem tudnak megfelelően kommunkálni, meglehetősen stresszes ugyanakkor ingerszegény életet élnek."

Ráadásul a szakértő szerint ettől egyik kutya sem lesz kevésbé agresszív. Ugyanakkor az is igaz, hogy sokan éppen azért kötik meg a házőrzőt, mert az támadó természetű, vagy sokszor elszökik.

Az állatvédők szerint nem ettől a szigorítástól lesznek felelőségteljesebbek a kutyatartók. Boncz Edit, a Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület elnöke: "már most azt tapasztalják az állatvédő szervezetek, hogy egyre több menhely telefonján jelentkeznek azok a gazdák, akik a büntetést elkerülendő, inkább leadnák a kutyájukat. Erre a rohamra azonban az amúgy is gyakorta zsúfolt honi telepek nincsenek felkészülve."

Arra ugyanakkor nem tér ki a jogszabály, hogy mi számít tartós kikötésnek, és arra sem, hogy csak lánccal nem szabad megkötni a kutyát, vagy mondjuk kötéllel sem. Azt viszont rögzíti, hogy a törvény ellen vétők akár 150 ezer forintos bírságra is számíthatnak.

A témában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a félreértések tisztázása végett egy közleményt is kiadott. Ezt a kép alatt változtatás nélkül közöljük.

A tartós kikötés tilalma nem egyenlő a láncon tartás abszolút tilalmával

2016. január 1-jétől tilos ebet tartósan kikötve tartani. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szeretné felhívni a figyelmet a rendelettel kapcsolatos néhány, nagy publicitást nyert félreértésre. A legfontosabb, hogy helytelen az az értelmezés, mely szerint a kutyákat mostantól egyáltalán nem lehet láncon tartani. Szintén fontos tisztázni, hogy az, aki vét a rendelet ellen, nem követ el bűncselekményt, mivel az előírás nem esik a Btk. hatály alá. Probléma esetén nem a rendőrséget, hanem a jegyzőt, illetve a hatósági állategészségügyi szolgálatot kell értesítenie.

A kutya az egyetlen olyan állatfaj, mely – az emberrel való évezredes együttélés eredményeként – fajtársaival szemben is inkább az ember társaságát választja. Ennek ellenére sokan ma is egyszerű „jelzőrendszerként” folyamatosan kikötve, vagy kennelbe zárva tartják ebüket. Azon körülmények részletes jogszabályi meghatározása, amik ahhoz szükségesek, hogy egy kutya jól szocializált, boldog, kiegyensúlyozott lényként élhessen, lehetetlen, hisz az igények egyedenként, fajtánként eltérőek. Éppen ezért a rendelet előírásai egyfajta követendő irányt határoznak meg, segítve a felelős állattartási szokások kialakulását.

A jogszabálynak nem az a közvetlen, azonnali célja, hogy minden, jelen állapotában sajnos szabad tartásra alkalmatlan kutya is végleg lekerüljön a láncról, de az igen, hogy ezután egy kutya se kerüljön tartósan láncra!

Az állattartók kötelessége, hogy – bármely tartási mód esetében – biztosítsák a kutyájuk egyedi igényeinek megfelelő életkörülményeket, beleértve a rendszeres és megfelelően szervezett szabad mozgás lehetőségét is. Szintén a gazda felelőssége, hogy az eb szükségtelenül ne zavarja a lakóközösség életét, emellett kiemelten fontos az ember egészségének és testi épségének védelme! Egy összetett témáról van tehát szó, melyben az állat és az emberi környezet jogos igényeit is kielégítő feltételeket kell megteremteni.

Fontos tudni, hogy az, aki vét a vonatkozó rendelet előírásai ellen, nem követ el bűncselekményt, hiszen ezek alapvetően nem a Btk.-ba ütköző cselekedetek. Ha valaki egy az állat kíméletét nem biztosító módon, tartósan láncon tartott kutyán szeretne segíteni, akkor nem a rendőrséget, hanem a jegyzőt, illetve a hatósági állategészségügyi szolgálatot kell értesítenie. A kivizsgálást követően elsősorban a hibák, hiányosságok javítására kötelezhető az állat gazdája. Amennyiben ennek nem tesz eleget, akkor állatvédelmi bírságot szabhatnak ki rá, melynek alapösszege 15 000 Ft. Ez az összeg minősített esetekben – jogszabályban meghatározott mértékben – szorzókkal növelhető.

Az állatvédelmi hatóság továbbra is hangsúlyozza, hogy ha valaki kutya tartására vállalkozik, tartsa szem előtt a felelős állattartás szabályait és mérlegelje, hogy meg tudja-e teremteni mind a háziállata személyes szükségleteit, mind a saját környezetének jogos elvárásait kielégítő körülményeket.

Címkék: házőrző, állatvédő, lánc, állatorvos, hatóság, NÉBIH, kutyatár, bírság, kutya, olvasóink kérdezték