null

A Színházi Olimpia szignálját játszotta a Kaposvári Helyőrségi Zenekar az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón, majd a nemzetközi seregszemle főszervezője, Vidnyánszky Attila online beszélt a programsorozat céljáról. Arról, hogy a mostani kilátástalannak tűnő időkben a teátrumok feladata, hogy hidat képezzen az emberek, nemzetek között. 

Fülöp Péter a Csiky Gergely Színház igazgatója azt mondta: A város fontos támogatója a kultúrának ezekben a nehéz időkben is. Kaposvár polgármestere Szita Károly kiemelte, a színházi olimpia több ország után érkezik idén Magyarországra, köztük Kaposvárra is.   

A Csiky Gergely Színházban egy csíkszeredai és egy bolgár társulat darabját láthatja majd a közönség májusban, de több más program is lesz.     

- Ebben az egy hétben rendkívüli színházbejárásokat fogunk szervezni. A nézők nemcsak a színház épületét ismerhetik meg, hanem szcenikusunk segítségével a színpad technikáját is - tette hozzá a teátrum művészeti igazgatója, Mészáros Tibor.

A Színházi Olimpia keretében Bábművészeti Világtalálkozó is lesz, a többi között a megyeszékhelyen.

Címkék: színházi olimpia, csiky gergely színház, kaposvár, kultúra