Az 1846-ban született gróf Apponyi Albert politikusként és akadémikusként is nagyra becsülték kortársai. Az 1920-as párizsi békekonferencián ő vezette a magyar delegációt és tett meg mindent, hogy hazánk érdekeit védje. Előfordult, hogy francia, angol, német és olasz nyelven is elmondta beszédét - mondta el a megemlékezésen prof. dr. Rosta István tudománytörténész: "Apponyi értékőrző, konzervatív családban nevelkedett, keresztény, nemzeti, arisztokrata családban. Ezt a szellemiségét haláláig megőrizte. Halála pedig február hetedike után, 1933-ban túlzás nélkül lehet mondani, hogy világszerte igen nagy részvétet és együttérzést váltott ki, de Európában mindenképpen."

1921-ben városunkban Apponyit díszpolgárrá avatták. Ő volt kaposvár harmadik díszpolgára gróf Széchenyi István és Kossuth Lajos után, illetve gróf Bethlen István előtt.

Címkék: Apponyi, trianon, díszpolgár, megemlékezés, Kaposvár, kultúra