A somogyi pásztorvilág, a külterjesen tartott jószágok száma és az erdősült vidékekre jellemző fáslegelők és legelőerdők az elmúlt évszázadban szinte teljesen eltűntek. Az utóbbi években a legelőterületek fogyása megállni látszik. Ennek ellenére a pásztorvilág megmaradása még mindig kérdéses, és ennek következtében a legelők és a jószágok sorsa is. A megmaradás egyik kulcsára, az élő tudás tapasztalati átadására szinte alig van ma már lehetőség.
Sokat megtudhatunk erről a világról a megye múzeumaiban, tájházaiban, illetve a megye híres néprajzkutatóinak, Gönczi Ferenc, Takáts Gyula, Eperjessy Ernő írásaiból. Napjainkban a gyermekek és felnőttek ritkán vagy egyáltalán nem látják a még élő pásztorok mesterségét, a legelő jószágot és a legelőket.
Ezek a fenti gondolatok vezérelték a Szennai Skanzen munkatársát Farkas Gergely múzeumpedagógust, és Varga Anna etnobiológust, illetve Dóra Áron etnográfus, népzenészt a „Pásztorok nyomában” projekt megvalósítása során. Ezt a hiányt szerették volna pótolni, a még élő hagyományokat megismertetni somogyi falusi gyerekekkel.
2018. november végén a nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium 5. osztálya vehetett részt egy két napos, a somogyi fáslegelőkkel és pásztorvilággal foglalkozó témanapokon. A foglalkozások előkészítése folyamán a résztvevő gyerekeket és nagybajomi lakosokat kértünk meg, hogy töltsenek ki a településhez közel fekvő legelőterületről egy kérdőívet. A kérdőív kitöltésének köszönhetően megtudtuk, hogy a Homok legelőt leginkább azok ismerik, akik a környékbeli pusztán éltek vagy élnek. Az odavalósi egykori és mai gyerekek is leírták, hogy a legelő állatok nagyon fontos értékét jelentik a területnek.
Az első napon Dóra Áron mutatta be Somogy pásztorvilágát, pásztortársadalmát a szennai múzeumban. A diákok megismerhették a pásztorok viseletét, eszközeit, maguk készítette tárgyakat, zenei és táncos hagyományait. Előkerült, és megszólalt a Somogy Megyei Értéktárba is felvett somogyi hosszifurugla, és a kecskeduda, és felcsendültek az egykor somogyi pásztoroktól gyűjtött énekek.
A második napon a nagybajomi iskolában kezdődött a foglalkozás, Farkas Gergely és Varga Anna fáslegelőkről, legeltetésről szóló előadásával. Ezután pásztoroktól kapott pásztor készségekkel, csengőkkel, kolompokkal felszerelkezve kisétáltunk Nagybajom Homok nevezetű legelőjére, hogy megfigyeljük a helyi legelőkre jellemző élővilágot és pásztorjátékokat játsszunk a szabad levegőn. Útközben a legelő szarvasmarhák, visszafelé pedig a borjak szállítóautóra való felterelése nyűgözte le a gyermekeket.
Délután került sor a legnépszerűbb programnak számító látogatásra, amikor kint a legelőn kerestük fel a Somogy örököspásztora címmel is kitüntethető, Kiss Pál magatarti juhászt és nyáját Somogysárd határában. Kiss Pali bácsi hagyományos tudásával, tanításaival és vendégszeretetével lenyűgözte a diákokat, akik észrevétlenül riporterré, és néprajzos gyűjtővé váltak, és fontos a somogyi pásztortudománnyal kapcsolatos megfigyelésekre is szert tettek.
Sajnos, nem szolgált meglepetésként számunkra, hogy a falusi gyerekek közül sokan még nem találkoztak élő, legeltető pásztorral, ezért szeretnénk tovább folytatni ezt a munkát, hogy a megyében még több iskolásnak legyen lehetősége megtapasztalni a somogyi pásztorok örökségét és a legelők csodáit. Ezúton is köszönjük Kiss Pálnak és feleségének, hogy fogadtak bennünket!
A téma élményszerűségét és aktualitását támasztja alá az alábbi pár gondolat is a gyerekek tollából:
„Sziasztok! Tegnap voltunk a Szennai Skanzenben. Számomra a legérdekesebb a kecskeduda volt. Azért, mert most láttam ilyet először. Kevésbé tetszett a furulya. Azért, mert olyat már sokszor láttam. Nagyon sok mindent megtanultam. Pl. hogy az állatok anyját és apját hogy hívják. Nagyon tetszett az egész!” (Ninetta, 5. osztály, Nagybajom)
„Számomra a legérdekesebb a hangszerek, mert jó volt a hangjuk. Örültem, hogy Kiss Pali bácsi megmutatta a bárányait, szamarait. A legnagyobb élményem, hogy láttam egy igazi pásztort meg egy legelőt.” (Bálint, 5. osztály, Nagybajom)
„Számomra a legérdekesebb az volt, hogy a terelő kutya összeterelte a birkákat és a kecskéket meg a szamarakat. Örültem annak, hogy elmesélte Kiss Pali bácsi, hogy milyen a pásztorkodás, meg hogy elmesélte nekünk milyen volt régen a hagyományuk. Kevésbé tetszett, hogy nem maradtunk tovább Kiss Pali bácsinál.” (Roland, 5. osztály, Nagybajom)
A foglalkozás elsődleges célja volt, a gyerekekkel megismertetni ezt a törékeny, eltűnőben lévő világot, a hagyományos ökológiai tudást, a hagyományos tájgazdálkodás mikéntjét.
A helyszín tudatosan nem csak a szabadtéri múzeum volt, a környék ma is gyakorló pásztorait is felkerestük saját természetes környezetükben, hogy a legelőkről, pásztorvilágról, jószágról való tudásukat megismerjük, bejárjuk az egykori és mai legelőket, felidézzük történetüket, használatukat, növényzetüket, élővilágukat.
Az ilyen és az ehhez hasonló múzeumpedagógiai projekteknél is fontosnak tartjuk a hagyományos, praktikus tudás átadását, (vissza)tanítását, ezzel a gyerekek lokális identitását és a környezettudatosságra nevelést erősítjük, egyben a helyi közösségek helyben maradását és a vidék fenntartható fejlődését segítjük.
Az oktatási intézmény szempontjából az élményszerű, informális tanulás révén növeljük a tanulók tanulási motivációját, fejlesztjük a gyerekek kreativitását és innovatív gondolkodásmódját.
A múzeum szempontjából pedig, hogy bemutathatjuk a helyi tárgyi és szellemi örökséget, és nem utolsó sorban, múzeumot szerető, múzeumba járó közönséget nevelhetünk a helyi gyerekekből.
A Szennai Skanzen múzeumpedagógiai programja az EFOP-3.3.2-16-2016-00255 „Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért” pályázat Zselici Oskola című projektjének keretében valósult meg.
Szöveg: Dr. Varga Anna, etnobiológus és Farkas Gergely, múzeumpedagógus
Fotók: Farkas Gergely, múzeumpedagógus
Címkék: múzeumpedagógia, néphagyomány, pásztor, skanzen, Szenna, kultúra