- Mértékadó és eléggé széles körben elfogadott adatközlések szerint a kommunizmusnak 100 millió életáldozata volt - Kaposvár díszpolgára, prof. dr. Rosta István ünnepi beszédében felidézte a kisgazda politikus, Kovács Béla 1947-es elhurcolását és deportálását, akit törvénytelenül, tárgyalás nélkül egy határozattal ítélték el. Letartóztatásának napja, február huszonötödike az ő és sorstársai előtti tisztelet napja.
Az 1917-es oroszországi hatalomátvétel után emberek millió kerültek börtönökbe, munkatáborokba különböző olyan országokban, amelyek ezt a politikai berendezkedést választották. 100 millióra teszik az áldozatok számát. Köztük Somogyból is több száz embert hurcoltak el.
- Nemcsak a málenkij robot, hanem a Magyarország területén létesített, különböző munkatáborokba is jelentős számban hurcoltak el Somogy megyéből lakosokat. A Balatonfenyves melletti Imremajorban gyűjtötték össze mindazokat, akik a rendszer számára nem kívánatosak voltak, vagy olyan vagyoni helyzetben voltak, hogy szükség volt a birtokukra, vagyonukra - tette hozzá Puskás Béla, a Mártírok és Hősök Közalapítvány moderátora.
Az imremajori gyűjtőtábor történetét most próbálja meg feldolgozni a Mártírok és Hősök Kőzápalapítvány.
Már csak néhányan élnek a kommunizmus somogyi áldozatai közül
A Szovjetunióba elhurcolt munkaszolgálatosokon kívül, több mint 10 ezerre tehető a hortobágyi munkatáborokban raboskodók száma. Közülük, 700-an somogyiak voltak.
Címkék: kommunizmus áldozatai, emléknap, kultúra, kaposvár