A Vármegyeházán szerdán tartott megyei döntőben kilenc csapat mutathatta meg, mennyire ismeri somogyi- és nemzeti értékeinket.
A diákoknak előzetesen egy tesztet kellett kitölteniük, továbbá egy kisfilmet is készítettek környezetük értékeikről.
Nézzék meg videónkat a középdöntőről!
A pontszámok összesítését követően kialakult végeredmény szerint kilencedik helyezést ért el a Berényi Betyárok (nagyberényi dr. Faust Miklós Általános Iskola) csapata.
Előttük holtversenyben hetedik lett a Szentromok (kaposvári Pécsi utcai Tagiskola) és a Földvári Kelták (balatonföldvári Széchényi Imre Általános Iskola) alakulata.
Hatodikak a Széchenyi Zsigmond örökösei (Somogyzsitfai Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium), míg ötödikként végzett a 11bbaross (Siófoki SZC Baross Gábor Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája).
A dobogóról éppen csak lemaradtak a Menő Csokonaisok (Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium).
A képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott a HungarIQ (kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Zeneművészeti Iskola), ezüstérmesek a Buzsáki Lányok (Buzsáki Általános Iskola), míg a megmérettetés nyertese, s ezzel Somogy megye képviselője az országos döntőben a Kemény mag szintén a kaposvári Kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnáziumból.
Címkék: Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, hungarikum, vetélkedő, kultúra