Stábunk körülnézett a piacon és azt tapasztalta, hogy füzetet már ötven forintért is lehet vásárolni, a táskák pedig nyolcezernél kezdődnek, de akár 32 ezerért is lehet kapni. Igaz, ehhez már tolltartó és tornazsák is jár.

Az írószerek a Központi Statisztikai Hivatal szerint idén nem drágultak, azonban, ha csak a legszükségesebbekre költünk, az is több tízezer forint. A KSH felmérése szerint az iskolakezdés átlagosan 30 ezer forinta kerül.

Idén ugyanakkor több kedvezményt is kaphatnak az iskoláskorú gyermekeket nevelő szülők. Az első-második-harmadik osztályosok például ingyen kapják a tankönyveket, ami a felsőbb évfolyamok számára még 10-12 ezer forint plusz kiadást jelent.

Szeptembertől ingyen étkezhetnek az iskolában például a nagycsaládosok alsós gyerekei, de a felsősök is féláron kapják az ellátást.

Címkék: tankönyv, tanszer, iskolakezdés, kedvezmény, szülő, kultúra