A szakemberek azt mondják: gyakran a kötelező olvasmányok is riasztóak. Nehezen érthetőek és nem a diákok mindennapjaiból merítenek.

Egymást lövik a gyerekek az egyik kaposvári internetkávézóban. Persze csak virtuálisan. Naponta több órát töltenek a monitor előtt. Azt mondják: olvasásra már nem jut idő. Még a kötelezőket sem mindig lapozzák fel.  

- Olvasni annyira nem is szeretek. Nagyon keveset szoktam olvasni - mondja Dénes Ádám.

Csakúgy, mint társai. A Kaposvári Egyetem legújabb kutatásának előzetes eredményeiből kiderül: minden 7. középiskolás diák évente egyetlen könyvet sem olvas el. 16 százalékuk azonban csak úgy falja a betűket.
A kutatók számára a legmegdöbbentőbb válasz az volt, hogy a diákok számára az irodalom nem nyújt élményt és felüdülést.   

- Sokan jelölték meg az irodalmi szöveg sajátosságaként, hogy régi és nehezen érthető. 100 megkérdezettből egyetlen egy sem jelölte meg, hogy az irodalmi szöveg lehet szórakoztató - mondta a Magyar Olvasás Társaság alelnöke, Gombos Péter.

Talán emiatt van, hogy a régi kötelezőket sem kedvelik. Éppen ezért, több pedagógus először a kortárs irodalommal szerettetné meg az olvasást a gyerekekkel. Ezek nyelvezete és témája is ugyanis közelebb áll a fiatalokhoz.

- Ha érti amit olvas, ha szeret olvasni, akkor érdemes később megmutatni nekik a régi, a nehezen érthető, a hosszabb leírásokat tartalmazó kötelezőket - mondta Hevérné Kanyó Andrea, magyartanár, olvasáskutató.

Az Új Nemzeti Alaptanterv tervezete azonban a hagyományos kötelező irodalmat részesíti előnyben.   

- A klasszikus kötelező olvasmányok erősödése. Ez vitatható. Folyamatosan, erről nagyon sok vélemény van. Elszállt-e felette az idő, az értékek állandóak, de máshogy kellene megtárgyalni - mondta Steklács János, olvasáskutató.

A középiskolások körében egyébként most a fantasy irodalom az egyik legnépszerűbb.  

Címkék: középiskolások, szakemberek, olvasás, irodalom, kutatás, kultúra