Nagypénteken szigorú böjttel emlékeznek a hívek Krisztus kereszthalálára. Az egyházak ilyenkor mise helyett igeliturgiát tartanak áldoztatással. A szertartás során a piros ruhát öltő pap és segítői teljes csendben vonulnak be a templomba, majd arcra borulnak az üres oltárszekrény előtt. Ezután veszi kezdetét maga az igeliturgia, mely során felolvassák János evangéliumából Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. Az ünnepélyes könyörgéseket követően mindenki kifejezheti Krisztus iránti tiszteletét és szeretét a körmenet során behozott feszület előtt, majd a hívek a nagycsütörtökön szentelt konszekrálét kenyérrel áldoznak. A liturgia könyörgéssel zárul, ezen a napon elmarad az áldás és az elbocsátás.

A nagypénteki igeliturgia 19 órától kezdődik a kaposvári székesegyházban április 6-án, Balás Béla vezetésével.

Nagypénteken mossa holló a fiát,

Ez a világ kígyót, békát rám kiált,
Mondja meg hát ez a világ szemembe,
Kinek mit vétettem életemben.

A népdal szövegét olvasva, aligha jut eszünkbe, hogy első két sora nagyon régi szokás emlékét őrzi. Az ősi tavaszkezdő lusztráció, vagyis tisztulási rítusét, amely mosakodással és a szó mágikus erejével akart egészséget szerezni, gonoszt, betegséget és bajt távoztatni. E szokás aztán a kialakuló keresztény kultúrkörben nagypéntek-hez kapcsolódott. Valószínűleg egyrészt azért, mert a néphit Jézus kereszthalálához kötötte a testben való megújhodás gondolatát, másrészt mert nagypénteken, Jézus halálára való megemlékezésként nem harangoztak, helyette kereplőt használtak, ez pedig lármával jár, a zajcsinálás viszont ősi gonoszűző módszer.

Jézus szenvedéseire a magyar falvakban virrasztással emlékeztek meg. Az asszonyok egy jelképes szent sír köré gyűltek és ott imádkoztak és énekeltek. Az énekek között sok nagyon ősi eredetre nyúlik vissza. A legismertebb, kereszténység előtti hazai hagyomány a hajnali fürdőzés volt, a fiatalok tömegesen a közeli patakhoz mentek mosakodni, mindig a víz folyásával szemben állva visszakézből merítettek a vízből. Szerencsésnek tartották víz összefolyásokban való merítkezést. A hiedelem szerint, aki a folyó vizében megmosakszik, egész évben egészséges lesz és fürgén végzi munkáját.

A Székelyföldön éjjel 12 órakor merítettek vizet az Oltból és megszentelték vele az istállót, az állatokat, a házat és ittak belőle, majd megmosakodtak benne. Szeged környékén még a beteg gyermekeket is kivitték a folyópartra, hogy lemossák a bajt róluk. Sok helyen az állatokat is megúsztatták, vagy megitatták.

A nagypénteki böjt idején nem főznek, sütnek zsírral. Ezen a napon az emberek felkeresik a temetőket, meglátogatják halottaikat, megtisztogatják a sírokat. Nagypéntek emlékére a katolikus templomokban már nagycsütörtökön elnémulnak a harangok, ettől kezdve húsvétig harangozás helyett kerepelnek, s a jószágokról is leszedik a kolompot, csengőt. Amikor újra megszólalnak a harangok a gyerekek csapatokba verődve csengőznek, vagy kolompolnak, elsősorban azért, hogy elűzzék a férgeket, vagy a faluból elriasszák a békákat. Ez utóbbi célt szolgálja az a szokás is, hogy a ház körbeseprésekor mindig a ház falától elfelé söpörnek.

A nagypéntekről nagyszombatra virradó éjszaka különösen alkalmas a szerelmi jóslásokra, melynek eredményeként a hajadon lány megtudhatja, ki lesz a jövendőbelije.

Nagypénteken tilos volt a szántás, ha mégis sürgősen el kellett végezni, akkor az igavonó állatnak a „Ne péntek, ne!” szavakat kellett kiabálni. A tilalom csak a munkavégzésre vonatkozott, a jószágot nagypénteken is muszáj volt etetni, itatni és rendben tartani.

Nézze meg videónkat:

 

 

Címkék: krisztus, feltámadás, jézus, nagypéntek, húsvét, kultúra