Körülbelül ugyanannyian szeretnének a felsőoktatásban továbbtanulni az idén, mint egy éve: a mostani 141 ezer jelentkező nagy része az alapképzést, a legtöbbjük az államilag támogatott képzési formát választotta. Többen céloztak meg felsőfokú szakképzést és nőtt az e-felvételizők aránya is. A ponthatárokat csütörtökön hozzák nyilvánosságra, az idén is lesz "Pont ott Parti" a Millenárison.
A felvi.hu oldalon a jelentkezők számáról szóló elemzésben felidézték, hogy 2010-ben ugrásszerű növekedés volt tapasztalható a felsőoktatásba jelentkezők számában, és akkor az egy évvel korábbinál csaknem 13 ezerrel többen adták be jelentkezésüket, amelyek száma összesen így elérte a 140 ezret. Az idén folytatódott a növekvő tendencia, de üteme lassult, mindössze néhány százzal több jelentkezőt vonzottak az egyetemek, főiskolák képzései.
A felvételizők 68 százaléka - több mint 95 ezer jelentkező - alapszakos képzést jelölt meg első helyen, ez 1300 fős csökkenést jelent a tavalyihoz képest. Nőtt azonban a mesterképzésre és a felsőfokú szakképzésre jelentkezők száma, igaz, nem kiugróan.
Mesterképzést a felvételizők csaknem 20 százaléka, azaz 25.500-an választottak, felsőfokú szakképzésre pedig valamivel több mint 8800-an adták be a jelentkezésüket. A mesterképzés esetében így 1400-zal több a jelentkező a tavalyihoz képest, a felsőfokú szakképzést pedig körülbelül 350-nel többen jelöltek meg első helyen. Egységes, osztatlan képzést közel annyian választottak, mint egy évvel korábban: 10.500-an célozták meg ezt a képzési szintet.
A jelentkezők nagy része (44 százaléka) három helyet jelölt meg felvételi kérelmében; ennél kevesebb, egy vagy két jelentkezést körülbelül minden negyedik felvételiző nyújtott be. A tíznél több kérelmet beadók száma nem éri el az 1 százalékot, az idei "csúcstartó" 40 helyet jelölt meg jelentkezési lapján.
Általános tendencia a nők túlsúlya a felsőoktatásba jelentkezők - és az abban részt vevő hallgatók - között, a helyzet az idén sem változott, a női felvételizők aránya több mint tíz százalékkal meghaladja a férfiakét. A női többség elsősorban az egységes, osztatlan képzéseken, a mesterképzéseken, valamint a felsőfokú szakképzéseken jelentős - ezeken a képzési szinteken az elsőhelyes jelentkezők között hatvan százalék feletti a nők részaránya.
Lényegesen nagyobbak a különbségek az egyes képzési területek jelentkezőinek nemi megoszlásában: a "legférfiasabb" terület az informatika és a műszaki, ezek 80-90 százalékos férfi elsőhelyes jelentkezői arányukkal megelőzik a nemzetvédelmi és katonai képzést is. A legnagyobb arányú női többség a pedagógusképzést (81,1 százalék), az orvos- és egészségtudományi (78,8 százalék), a bölcsészettudományi (74 százalék), a társadalomtudományi (69,9) és az összességében kis létszámú művészetközvetítés (66,2 százalék) képzési területet jellemzi.
A legtöbben nappali munkarenden kezdenék meg tanulmányaikat 2011 szeptemberében - az összes jelentkező 71,8 százaléka ilyen képzésre adta be elsőhelyes jelentkezését. Levelező munkarendre az elsőhelyes jelentkezések mintegy egynegyede érkezett, az esti, valamint a távoktatás munkarend elsőhelyes jelentkezéseinek aránya együttesen sem érte el a 2 százalékot.
A 2011-es általános eljárásban jelentkezők átlagéletkora 22,5 év. A képzési területek "versenyében" az idén is a gazdaságtudományok vitték el a pálmát, csaknem minden ötödik jelentkező ilyen képzést jelölt meg első helyen. Tíz százalék feletti a műszaki, valamint a bölcsészettudomány képzési terület részesedése is. Az államilag támogatott képzésekre jelentkezők aránya nagyjából megfelel a tavaly megfigyelhetőnek, az elsőhelyes jelentkezések több mint 87 százaléka államilag támogatott helyre irányul.
Az idén fordult elő először, hogy többen adták be elektronikusan a felvételi jelentkezésüket, mint hagyományos formában; az e-felvételit több mint 81 ezren használták, jelentkezési lapot pedig 60 ezren töltöttek ki.
A ponthatárokat csütörtök este hozzák nyilvánosságra, a felvi.hu legújabb alkalmazásaként július 21-én estétől a Facebookon is megjelentetik a ponthatárokat. Az idén is lesz Budapesten, a Millenárison "Pont Ott Parti". A programok már délután 4 órakor elkezdődnek, koncertek és előadások várják az érdeklődőket, a pontokat este 8-tól óriáskivetítőkön teszik közzé.
A küszöbponthatár 200 pont, az államilag támogatott felvehető keretszám alapképzésben 53.450 lesz, mesterképzésre 19.600 hallgatót lehet felvenni.
Forrás: HVG.hu
Címkék: felvételizők, mesterképzés, csütörtök, jelentkezők, ponthatár, kultúra