A tavalyi pálmajori után, vasárnap a Somogy megyei Bodrogon avattak templomot. Ezzel évszázados hiányt pótoltak a falubeliek. A sok adakozónak köszönhetően a 60 millió forintból épített Mária templomban gyülekezhettek a hívek.
Teljesült a bodrogiak álma. A katolikus istentiszteletre vasárnap már nem az iskolába kellett menniük a híveknek.
- Bodrognak nem volt temploma évszázadok óta. A hívek 2003-ban elhatározták, hogy egy katolikus templomot szeretnének építeni - mondta Sütő Ervinné, a Bodrogi Katolikus Egyházközség világi vezetője.
A sok adakozónak köszönhetően csaknem 60 millió forintból megépülhetett a templom. A megyei önkormányzat is segített.
- A templom, a megszentelt isteni hajlék a közösség kiváló találkozási helye, túl az istenhiten, itt találkoznak az emberek egymással - fogalmazott köszöntőjében Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke.
A templom kicsinek is bizonyult. A helyiek örömében ugyanis a szomszéd települések lakói is osztoztak. A vasárnapi szentmise keretében az új Mária templomot is megáldották.
Címkék: templom avatás, Bodrog, kultúra