Több mint három évszázada tartanak nagyboldogasszonyi búcsút Andocson. A Somogy megyei falu templomában augusztus 15-én rendezik a sok érdeklődőt vonzó eseményt. Idén több mint 1500-an érkeztek a két, egymás követő misére. Egyebek között Csurgóról, Esztergomból és még Vácról is érkeztek hívek.
Egy hét tagú csoport pedig hajnali ötkor indult gyalog Balatonlelléről, hogy Andocsra érjen a reggeli misére.
Az andocsú búcsújáró hely idén megkapta a megyei önkormányzattól az Örökségünk Somogyország Kincse kitüntető címet is.
A néphagyomány úgy tartja, hogy a török hódoltság idején elnéptelenedett a falu és a jezsuiták temploma is. A lepusztult épületben egyedül a Szűzanya szobra maradt épségben. Horváth Miklós jezsuita atya ezt csodának tulajdonította, ezért 1665-től Andocsot híres búcsújáró hellyé fejlesztette.
Alig ötven évvel később egy tűzvész pusztította el a rendházat, de a kápolna épségben maradt. Mind a kolostor kútvizének, mind a Mária-szobornak természet feletti erőt tulajdonítanak.
A korábbi esperes, Szabó Imre atya több csodáról is tudott mesélni. 1944-ben egy négy éves kislányt hoztak ide, aki agyhártyagyulladásban szenvedett, s már járni sem tudott. Mivel az orvosai semmi jót nem ígértek, nővérei megfürösztötték a kolostor szent tavában. Amikor a kislányt otthon leemelték a szekérről, saját lábán elindult az anyja felé. A gyógyulásáról a korabeli lapok is cikkeztek, s csodának nyilvánították a jelenséget. .
Idén több mint 1500-an érkeztek a két, egymás követő misére.