Megtöltötték a Városháza dísztermét a bölcsődei dolgozók az ünnepen. Kaposváron ma hat önkormányzati 3 egyházi és két magánfenntartású bölcsőde üzemel.

Kaposvár alpolgármestere kisgyermekeket nevelőket köszöntve úgy fogalmazott: munkájuk elengedhetetlenül fontos a mindennapokban.

- A gyermekek mögött családok vannak, olyan családok, akiknek szükségük van az önök munkájára, jelenlétére, arra, hogy megadják a bizonyosságot, míg szülőként dolgoznak, addig gyermekük a legjobb kezek között az önök szerető közelségében vannak - tette hozzá Dér Tamás.

Az alpolgármester hozzátette: a nevelői intézményi háttér nélkül nem létezik sikeres családpolitika, jól működő intézmény pedig nem működik a bölcsődei gondozók nélkül. Közülük kilencen vehettek át idén elismerést a várostól. Kántor Korina több mint 10 éve dolgozik a Gyöngyvirág Bölcsődében.

- Nagycsaládban nőttem fel, így adott volt, hogy kisgyermekekkel szeretnék dolgozni, és nem igazán tudnám elképzelni, hogy másmilyen szakmát választanék, mert az a fajta szeretet és az a fajta odaadás, amit kapunk a gyerekektől, az a mindennapos elismerés, az akkora motivációt ad, hogy nem is igazán gondolkodok más szakmában - mondta Kántor Korina.

Hasonlóan Ludván Andreához, aki ugyancsak gyerekkora óta erre a pályára készült. Most a Mesebárka Evangélikus Családi Bölcsőde nevelője.

- Az, hogy mi egyházi intézmény vagyunk, azt gondolom, hogy sokban tükrözi azt, hogy azért nálunk keresztény szellemben nevelkednek a gyermekek, szeretettel, odafigyeléssel, türelemmel, de én azt gondolom, hogy minden bölcsődében, minden elhivatott kisgyermeknevelő ilyen indíttatással dolgozik - válaszolta stábunknak Ludván Andrea.

Kaposvár polgármestere a köszönet mellett a város hosszú távú terveiről, köztük a gyarapodó közösségről beszélt.

- Önökre nem csupán ebben az évben, nem csupán tavaly, hanem az elkövetkezendő évtizedekben továbbra is szükség lesz. Nagyon szépen köszönöm, hogy vannak, és ezt a nem könnyű pályát választották. Tényleg nem könnyű, de ez elhivatottság és szeretet nélkül nem megy - zárta gondolatait Szita Károly.

Kaposváron tavaly 115-tel több gyermek született, mint 10 évvel ezelőtt. Az Irányi bölcsődét nemrég adták át, nyár végén pedig újabb intézmény nyílik a városban.

Íme a kitüntetettek teljes névsora:

Andics Andrea a Százszorszép bölcsőde kisgyermek nevelője, bölcsődevezető helyettes

Beck Lászlóné a Tátika bölcsőde dajkája

Brückner Evelin a Napraforgó Katolikus Családi Bölcsőde kisgyermeknevelője.

Deutsch Andrea a Tulipános Bölcsőde kisgyermeknevelője

Havrilláné Fisli Tímea a Tátika Bölcsőde kisgyermeknevelője 

Kántor Karina a Gyöngyvirág bölcsőde kisgyermeknevelője

Kőnigné Beleznai Csilla a Gyöngyvirág Bölcsőde dajkája.

Ludván Andrea a Mesebárka Evangélikus Családi Bölcsőde vezetője

Riba-Varga Katalin a Pipitér bölcsőde kisgyermeknevelője, megbízott vezető

Címkék: ünnepség, bölcsődei dolgozók, kaposvár, kis szines