500 óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON Hungária Csoport a kisebbek élményteli évkezdését és az óvodai közösséghez csatlakozásukat. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az utolsó csomagokat a mai napon Kaposváron vehették át a gyerekek.
 
Az E.ON Hungária Csoport évek óta elkötelezetten támogatja a jövő generációját. Az energiavállalat idén immár tizenegyedszer csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet „Iskolakezdés együtt!” segélyakciójához és 5 millió forint értékű támogatással járult hozzá a nehéz gazdasági helyzet miatt idén is dupla mennyiségű, 2000 iskolakezdési tanszercsomagot adományozó programhoz. Mivel a családok kisebbekből, nagyobbakból állnak, ezért nem csak az iskolásokra, hanem a kisebb testvérekre, az óvodásokra is gondolt a vállalatcsoport. Az iskolakezdés segítése után további 5 millió forinttal az óvodakezdő kisgyerekek évkezdését is támogatja, fejenként 10 ezer forint értékű csomagokkal.

null

 
Az óvodakezdést segítő felajánlásból Somogy megyében 250 kaposvári, kastélyosdombói, kürtöspusztai és lakócsai gyerek részesül. Az ország egyéb régióiban további 250 budapesti, szolnoki, orosházai, miskolci, szendrői, olaszliszkai, novajidrányi, perei, boldogkőújfalui, felsődobszai és vizsolyi óvodás évkezdését segíti az E.ON Hungária Csoport és az Ökumenikus Segélyszervezet, hogy az új életszakasz indulása az ő számukra is igazán örömteli lehessen.
 
Az adományok átadása Kaposváron vette kezdetét, és hogy még teljesebb legyen a gyermekek öröme, a szervezők egy interaktív műsorral is meglepték a rendezvényen résztvevő óvodásokat. A megyeszékhelyen összesen 140 csomagot osztanak ki szeptember 7-én az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházába járó, illetve az intézmény látókörében lévő kaposvári családok számára. Az adomány egy tisztasági csomagot (fogkefe, fogkrém, szappan, törölköző, zsebkendő), továbbá kézműves- és kreatív foglalkozáshoz használható eszközöket (vízfesték, ceruza, papírragasztó, gyurma, zsírkréta, rajzlap, írólap), valamint egyéni, illetve intézményi igényekre szabott ajándékot tartalmaz.
 
„Az óvodakezdés mindig egy felfokozott pillanat: a szülők és a gyermekek számára is telis-tele van érzelmekkel. Hatodik éve dolgozunk azon a Segélyszervezettel közösen, hogy a kicsik első kortárs közösségi élménye oldott és örömteli legyen. A program kezdete óta már a 3000. óvodás ajándékcsomagot adjuk át, azzal a szándékkal, hogy a benne rejlő, gondosan összeválogatott színes kréták, ceruzák, az első óvodai fogkefék és mesefigurás ágynemű, pizsama vagy éppen tornacipő segítse a legkisebbek beilleszkedését és hozzájáruljanak a gondtalan mindennapjaikhoz” – mondta el Varga Ivett, az akció partnere, az E.ON Hungária Csoport szóvivője a rendezvény kapcsán.

null

 
„Az Ökumenikus Segélyszervezet munkája során mindig a rászoruló családok, gyermekek komplex támogatására törekszik. A kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházában nyújtott alapszolgáltatásokon túl egész évben változatos programokkal és fejlesztő foglalkozásokkal segítik az intézmény környezetében élő rászoruló családokat. Az iskolakezdés előtt tanszercsomaggal támogatták a gyermeket, most pedig az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnerének, az E.ON Hungária Csoportnak köszönhetően az iskolát kezdő gyerekek után az intézmény látókörében lévő óvodás korú gyermekek családjainak a válláról tudnak levenni egy kis terhet. A támogatás a szomszédos országban folyó háború hatásai és a nehéz gazdasági helyzet miatt is nagy segítséget jelent, hiszen sok rászoruló család került még nehezebb anyagi helyzetbe” – nyilatkozta Bacza Barbara, az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári intézményének vezetője az adományok átadásakor.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Kaposvár város nevében Borhi Zsombor alpolgármester mondott köszönetet az E.ON Hungária Csoport támogatásáért. 

Címkék: óvodakezdés, e.on, kaposvár, kis szines