1998-ban ezen a napon rendezték meg az első nemzetközi energiahatékonysági konferenciát, és ezzel a világnappal azóta is arra ösztönözik az embereket, hogy fordítsanak kellő figyelmet az energiahatékonyságra.

Ahogy a Föld népessége egyre csak nő, úgy az egy főre jutó erőforrások csökkennek. Ezek az erőforrások végesek, az utóbbi 40 évben több mint kétszeresére nőtt a világ energiatermelése a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint. 

Az enegiatakarékosság sokszor csak olyan apró mozzanatokon múlik, hogy lekapcsoljuk-e a villanyt abban a helyiségben, ahol éppen nincsen semmi dolgunk, elzárjuk-e fogmosás közben a csapot, lekapcsoljuk-e a televíziót, mikor már nem nézzük és felveszünk-e egy pulóvert, hogy ne kelljen olyan magas fokozaton fűtenünk.

Energia spórolással visszafoghatjuk a légszennyezést is, hiszen az elsőszámú levegőszennyező tényező, az energia előállítás. Ha mindenből csak annyit használunk, amennyi szükséges, és nem esünk túlzásba a fűtés használattal és áramfogyasztással, akkor mi is hozzájárulunk környezetünk védelméhez. 

Az energia és az ipari légszennyezés után a közlekedésből származik a legnagyobb CO2 kibocsátás, ami ellen mi is tehetünk. Elsősorban vissza kell szorítanunk a közúti közlekedésből származó károsanyag kibocsátást! Gyakori hiba, amikor családon belül is több autóval közlekednek az emberek. Az is kifejezetten káros szokás, amikor rövidebb utakat is autóval tesznek meg, esetleg hosszabbakat egyedül. Manapság nagyon jól kiépített tömegközlekedés áll rendelkezésünkre, aminek szintén van károsanyag kibocsátása, viszont arányaiban sokkal kevesebb, mintha minden buszon, vagy vonaton utazó ember autóba ülne.

Ezekkel az energiakímélő apróságokkal és némi odafigyeléssel közelebb kerülünk egy élhetőbb és zöldebb élethez és mindezek mellett a pénztárcánk is vastagabb marad.

Címkék: energiahatekonysag, környezetvédelem, világnap, kis szines