Szita Károly polgármester hétfőn jelentette be: a város kilenc éve támogatja a Kutyatár Egyesületet, amely befogadja és gazdához juttatja a kóbor állatokat Kaposváron a környékén.
„Évi 7 millió forinttal támogatjuk a szervezetet, vezetőjük azonban néhány hete azzal keresett meg, hogy nehéz helyzetbe kerültek, egyre több a kutya és egyre magasabbak a költségek. Mi pedig segítünk: plusz 5 millió forintot adunk a Kutyatárnak. Nemcsak azért, hogy új gazdát találjanak a kóbor állatoknak, de fel is hívják mindenki figyelmét a felelős állattartásra.” – mondta Kaposvár polgármestere.
A menhelyen jelenleg 150 kutyát gondoznak. Mint azt az egyesület hangsúlyozta: a területet kinőtték, de ebben is segítséget kaptak a várostól. Az önkormányzat megállapodott a Kométával, hogy egy területcserével a Kutyatár a jövőben városi tulajdonként használhatja a mellettük levő zöld területet is.
„Egy egészen más minőségben tudjuk ellátni a feladatunkat a támogatással és a területbővítéssel” – köszönte meg a város segítségét Boncz Edit. A Kutyatár Egyesület vezetője azt mondta: az új helyen olyan oktatási és szemléletformáló akciókkal várják az érdeklődőket, amely a szabályszerű, felelős állattartást mutatja be. Az állatvédő szerint a chippel és az ivartalanítással megelőzhető lenne, hogy zsúfoltak legyenek a menhelyek.
Címkék: kutyatár egyesület, támogatás, kis szines, kaposvár