2021.06.18 - Péntek
Arnold, Levente
19ºC / 33ºC
Napos

Előadással köszöntötték a frontvonalban dolgozókat 2021. Június 01. - Kedd 15:48 | Címkék: Csiky Gergely SZínház, Koronavírus, Somogy Megyei Kormányhivatal, előadás, kis szines

Premier előtti bemutatón vehettek részt a Somogy Megyei Kormányhivatal munkatársai a Csiky Gergely Színházban.

Premier előtti bemutatóval köszönte meg a Csiky Gergely Színház és a Somogy Megyei Kormányhivatal a járvány elleni védekezés első vonalában dolgozók munkáját. A kaposvári teátrum Neil Simon - Furcsa pár című komédiáját adta elő. A kormányhivatal munkatársai a családtagjaikkal együtt mintegy 300-an kaptak meghívót a Csiky Gergely Színház keddi előadására.

A hivatali dolgozók a közigazgatással kapcsolatos alapfeladataik mellett, több ezer ember tesztelését szervezték meg és bonyolították le, részt vettek a kontaktkutatásban és irányították az oltásokat megyeszerte. A somogy megyei kormánymegbízott, dr. Neszményi Zsolt elmondta, kollégái remekül helyt álltak és közösen elvégezték a rájuk bízott feladatokat.

A Csiky Gergely Színház az elmúlt egy évben a maga módján folyamatosan igyekezett kifejezni köszönetét azok felé, akik részt vettek a védekezésben. Országos köszönetkampányt szerveztek az egészségügyben dolgozóknak és járják a megye rendőrkapitányságait is. Ebből a sorból nem maradhattak ki a kormányhivatal munkatársai sem.

null

- Az elmúlt egy évben igyekeztünk mindenkinek köszönetet mondani, aki kivetette a részét a járvány elleni védekezésből. Ezúttal egy előadással szerettünk volna kedveskedni az áldozatos munkáért - tette hozzá a teátrum igazgatója, dr. Fülöp Péter.

A Somogy Megyei Kormányhivatal munkatársait a területi közigazgatás működéséért felelős helyettes államtitkár, dr. Uzsák Katalin is köszöntötte. Megköszönte a dolgozók áldozatos munkáját, a hozzátartozóknak pedig a türelmüket és támogatásukat.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás