A jogosítvány megszerzéséhez december 29-től nem kell az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátítását tanúsító igazolás. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg - írja a napi.hu.
A szóban forgó szabályt egy, a közlekedéssel kapcsolatos korábbi jogszabályokat módosító rendelet tartalmazza.
Az eredeti rendelet szerint a gépjármű vezetésére jogosító vezetői engedély megszerzéséről a vizsgaigazolás csak akkor adható ki, ha a levizsgázott személy igazolja az alapfokú iskolai végzettséget és az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátítását tanúsító igazolást megszerezte. Ebből a két feltételből került most ki a második, de az alapfokú iskolai végzettség - mint feltétel - továbbra is megmaradt.
Vasárnap délelőtt viszont már arról érkeztek hírek, hogy félreértés lehet az elsősegélyvizsga eltörlése. A Vöröskereszt szóvivője, Csali Annamária azt mondta az Indexnek, őket is meglepetésként érte szombaton a sajtóban felröppenő hír, ezért keresték az illetékes kormányszervet az ügyben.
A Magyar Vöröskereszt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól azt a tájékoztatást kapta, hogy az információ a rendelet félremagyarázásán alapszik, és a vasárnapi nap folyamán ki fognak adni egy közleményt, amelyben részletesen tisztázzák, miről van szó. Ez egyelőre nem történt meg, de közben több szakmai portál is foglalkozott a dologgal. A konszenzus szerint pusztán arról van szó, hogy eddig az elsősegélyes papír bemutatása a Közlekedési Felügyeleten a sikeres forgalmi vizsgáról szóló vizsgaigazolás megkapásának feltétele volt, most viszont csak a vezetői engedély kiadásának feltétele lett (a Közlekedési Igazgatási Hatóságnál). Ezzel egy felesleges úttól lesz megkímélve a vizsgázó.
Címkék: elsősegély, vizsga, jogosítvány, kis szines