A grandiózus show ebben az évben új helyszínt kapott: a Balaton partján, Zamárdiban, a STRAND Fesztivál nulladik napján vehetik át díjaikat a kategóriák győztesei. "A Petőfi Zenei Díj megalapításával az volt a célunk, hogy egy olyan nívós zenei eseményt hozzunk létre, ahol méltó módon megünnepelhetjük a legsikeresebb dalokat és a legnépszerűbb hazai előadókat. A végeredményt a szakma és a közönség együtt dönti el, így mi is izgatottan várjuk a gálát és a végeredményt." - mondta el Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.

“Olyan showt tervezünk, amely szerves részét képezi a fesztiválnak, ugyanakkor nem csak a helyszínre látogató közönség, de a tévénézők számára is izgalmas. A legaktuálisabb magyar előadók készülnek exkluzív produkciókkal erre az estére, és világsztárt is várunk Zamárdiba. A STRAND a nyár egyik utolsó nagy fesztiválja, Budapestről is könnyen megközelíthető, itt igazán méltóképp zárhatjuk majd együtt az elmúlt egy évet. A Balaton mögött lenyugvó Napnál lélegzetállítóbb természetes díszletet elképzelni sem lehet, de természetesen a kifejezetten erre az alkalomra épülő látványos show-színpad is rengeteg meglepetést tartogat majd a nézők számára!” - árulta el Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj főszervezője.

A 120 perces élő showra kizárólag itt látható műsorszámokkal készülnek a fellépők. Extra produkcióval érkezik többek között Ákos, együtt lép színpadra Tátrai Tibor és az Ivan & the Parazol, a Random Trip ezúttal négy fantasztikus énekesnővel, Lábas Vikivel, Senával, Jónás Verával és Tóth Verával egészül ki, különleges színfoltja lesz a programnak a Kelemen Kabátban és a Nagy-Szín-Pad! 2018-as győztese, az Apey & the Pea, valamint A Dal akusztik versenyt megnyerő Leander Kills is.
Itt hangzik majd el először élőben a Cloud 9+ és Járai Márk előadásában a Petőfi Zenei Díj dala.

A győztesek kihirdetése után a nap nemzetközi sztárvendége, Sigala prezentál 90 perces show-t, és a helyszínre érkező közönség az ország legnagyobb születésnapi buliján vehet részt az idén 15 éves Punnany Massiffal.

A Petőfi Zenei Díj nominálásának alapját a Petőfi Rádió 2017. március 1. és 2018. március 1. között legtöbbet játszott 150 magyar dala képezte. “Idén is a 200 fős, elismert zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló Akadémia tagjai választották ki a kategóriák 5-5 jelöltjét. Egyáltalán nem volt könnyű dolguk, hiszen rengeteg megvétózhatatlan sláger és azok előadói közül kellett kiválasztaniuk a legjobbakat. Akadtak holtversenyek, volt, ahol mindössze néhány szavazat döntött a top 5-be jutásnál!” - tudtuk meg Filutás Annától, a STRAND Fesztivál és a Petőfi Zenei Díj projektvezetőjétől.

A jelöltekre június 30. és július 26. között a www.petofilive.hu oldalon szavazhat a közönség, és az Akadémia tagjai is újra voksolnak. A végeredményt e két kör szavazatainak összessége adja majd. Nyolc kategóriában vehetik át a Petőfi Zenei Díj szobrát az első helyezettek: az év dala, az év zenekara, az év férfi- és női előadója, az év videoklipje, az év koncertje, az év DJ-je és az év felfedezettje részesül a rangos elismerésben.

A 2018-as jelöltek listája a kép alatt található:

AZ ÉV DALA:

Blahalouisiana - Ha élni felejtek
Pápai Joci - Origo
Fábián Juli & Zoohacker - Jazz & Wine
Lóci játszik - Nem táncolsz jobban
30Y - Révbe ér

AZ ÉV ZENEKARA:

Bagossy Brothers Company
Blahalouisiana
Halott Pénz
Hiperkarma
Margaret Island

AZ ÉV NŐI ELŐADÓJA:

Schoblocher Barbara - Blahalouisiana
Lábas Viki - Margaret Island
Rúzsa Magdi
Sena
Fábián Juli

AZ ÉV FÉRFI ELŐADÓJA:

Bagossy Norbert - Bagossy Brothers Company
Marsalkó Dávid – Halott Pénz
Ákos
Lukács Laci – Tankcsapda
Pápai Joci

AZ ÉV VIDEOKLIPJE:

Blahalouisiana - Ha élni felejtek
Rúzsa Magdi - Mosd fehérre
NB - LOL
Cloud 9+ - Hide the Pain
Random Trip - Hajolj közel

AZ ÉV FELFEDEZETTJE:

Lóci játszik
Follow the Flow
Jetlag
NB
Zavodi + Berkes Olviér

AZ ÉV KONCERTJE:

Halott Pénz (2017.09.01. Budapest Park)
Margaret Island (2017.05.04. Budapest Park)
Lóci játszik (2017.12.15. A38 hajó)
Wellhello (2017.06.10. Budapest Park)
Brains (2017.11.27. Müpa)

AZ ÉV DJ-JE:

DJ Q-Cee
Jumodaddy
Lotfi Begi
Peter Sharp
Pixa

Címkék: Petőfi Rádió, Zamárdi, díj, strand, fesztivál, Balaton, kis szines