A zsűri idén hét rendkívül színvonalas pályamunkából választotta ki a győztest - közölte a díjátadó előtt Finta József építész, egyetemi tanár, a zsűri elnöke.

Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke, a zsűri tagja hozzátette: Kéry Balázs pályázata érdekes munka volt egy nehéz, nem mindennapi témában.

Kéry Balázs a nyertes munkát röviden ismertetve elmondta, hogy a Pfaff Ferenc által tervezett, az előző századfordulón átadott kaposvári állomásépület a rekonstrukció előtt rendkívül rossz állapotban volt: már az 1942-es felújítása során sok épületdíszt leszedtek róla, az utóbbi évekre pedig már szinte semmi nem látszott eredeti szépségéből.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A felújítás során ezért minden történelmileg hitelesen visszaállítható részletet aprólékosan rekonstruáltak, míg a bútorzatot a történelmi belsőhöz illeszkedő, kortárs darabokkal oldották meg - tette hozzá.

Kéry Balázs a kitüntetéssel járó aranyozott bronz emlékplakett mellett Finta Józseftől és a díjat alapító Laki Pétertől, a Laki Épületszobrász Zrt. elnök-vezérigazgatójától 1,5 millió forintos jutalmat vehetett át.

Az 1,6 milliárd forintból megújult a kaposvári vasútállomást tavaly márciusban adták át.

Címkék: kéry balázs, Az év belsőépítésze, vasútállomás, kis szines, kaposvár