Somogy megye a jó együttműködéséről ismert – ezt hangsúlyozta dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízott az Áldozatvédelmi nap megnyitóján. Majd dr. Piros Attila r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány és Wéber Antal tű. dandártábornok a megelőzés fontosságát emelte ki beszédében, hiszen – mint mondták - így kerülhető el, hogy a Somogyban élők ne váljanak baleset, bűncselekmény vagy bármilyen tragédia áldozatává.

Fontos viszont – tette hozzá a megyei katasztrófavédelmi igazgató - hogy a közbiztonság megteremtésében a lakosság is részt vállaljon, hisz a felelősségteljes viselkedés mindannyiunk érdeke. S aki mégis áldozattá válik, az tudja, hogy a rendvédelmi szervek segítségére számíthat – hangzott el.

null

Hogy mindezt milyen módon és milyen eszközökkel teszik, arról a diáksereg is meggyőződött. Szemügyre vehették a hivatásos tűzoltók és a KÖTÉL Egyesület járműveit, valamint eszközeiket. A vállalkozó kedvűek - védőruhába bújva - a feszítő-vágó berendezést is kipróbálhatták, sőt tömlőt gurításban is jeleskedhettek.

null

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság standjainál kipróbálhatták az alkohol szondát és a motoros szimulátort, kresz tesztet tölthettek és ujjlenyomatot is készíthettek. A büntetés-végrehajtási intézet munkatársai bemutatták védőeszközeiket, valamint a rabszállító járművet. A honvédség sátránál pedig a repülőgép szimulátornak volt nagy sikere.


Fotó: KatasztrófavédelemFotó: KatasztrófavédelemFotó: KatasztrófavédelemFotó: KatasztrófavédelemFotó: KatasztrófavédelemFotó: KatasztrófavédelemFotó: KatasztrófavédelemFotó: KatasztrófavédelemFotó: KatasztrófavédelemFotó: KatasztrófavédelemFotó: KatasztrófavédelemFotó: KatasztrófavédelemFotó: KatasztrófavédelemFotó: KatasztrófavédelemFotó: KatasztrófavédelemFotó: Katasztrófavédelem
Fotó: Katasztrófavédelem
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Címkék: áldozatvédelmi nap, tűzoltóság, rendőrség, Kaposvár, kis szines