Az önkéntes tűzoltók lemosták a közlekedési lámpákat és a buszvárók is tisztábbak lettek. A KVG Zrt. több seprőgépe is szebbé varázsolta a tereket, a parkokban pedig füvet vágtak.

A Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. munkatársai már kora reggel takarították a pályaudvart. Összesöpörték a szemetet és még az összes buszvárót is lemosták.

De a közlekedési lámpák is megszépültek a Kötél Életmentő Egyesület által.

A művelődési ház előtt nemcsak a szemetet szedték fel, hanem virágot is ültettek. Az egyik legidősebb önkéntes Hitter Andrásné minden évben részt vesz a Nagy Várostakarításban.

null

A lakótelepen élők a Toldi ABC-nél gyülekeztek. Itt Szita Károly polgármester pogácsával köszöntötte a nagy várostakarítás résztvevőit.

- Húsvét előtt kitakarítjuk a tél porát és tiszta lehet a város, de ugyanilyen fontos, hogy együtt vagyunk. Együtt vagyunk a kaposváriakkal. Tavaly több mint 4500-an voltak és vették ki a részüket ebből a nagyon fontos munkából - mondta Kaposvár polgármestere, Szita Károly.

A Lakótelepen Élők Egyesülete is minden évben kiveszi a részét a munkából.

A belvárosi szökőkutak is megszépültek. A Noszlopy utcában a mozgáskorlátozottak egyesülete dolgozott.

A KVG Zrt. munkatársai pedig füvet vágtak és a belvárost is felsöpörték. A nagy várostakarítási akcióban csaknem 5 ezren vettek részt.

Címkék: rend, takarítás, város, Kaposvár, kis szines