A szakma képviselőit és a közönséget egyaránt színes programokkal várják a háromnapos rendezvénynek immár hetedik alkalommal otthont adó Kaposvári Egyetemen.

A Magyar Mezőgazdaság Kft. szervezésében csaknem 150 kiállító mutatkozik be a Kaposvári Állattenyésztési Napokon, amelynek érdekessége, hogy az idén már csütörtökön - a nulladik napon - is várják a szakembereket egy sertésfórumra, amit egy országos rendezvénysorozat utolsó állomásaként a somogyi megyeszékhelyen tartanak meg.

A tájékoztatás alapján a rendezvényt pénteken a tervek szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitja meg, majd egy takarmányozási nemzetközi szimpóziummal, gépesítési konferenciával, tenyészállat-bemutatókkal folytatódnak a szakmai programok.

Szombaton a fajtabemutatók és a lótenyésztési és lovas konferencia mellett a vadgazdálkodási és gasztronómiai programoké lesz a főszerep. Az elejtett vadnak tiszteletet adó Hubertus misét vadételfőző bajnokság, trófea- és solymászbemutató, természetfotó kiállítás követi.

A közönségprogramok sorában lesznek továbbá lovas programok, kézművesvásár, pónilovaglás, patkolókovács bemutató és kisállatsimogató. Az egészséges életmódot népszerűsítő Magyar Ízek utcája ezúttal is minden bizonnyal sok érdeklődőt vonz, csakúgy mint a rendezvény vasárnapi zárónapján a kicsik és nagyok körében egyaránt kedvelt malacfogó verseny.

Címkék: állattenyésztési, Fazekas, napok, kis szines, kaposvár