Már minden 3.-4. magyar felnőttnek van. Használata átlag feletti a fiatalok, a férfiak, a magasabb iskolai végzettségűek, illetve a fővárosban és a megyeszékhelyeken élők körében.

Ez derült ki az eNET és a Telekom felméréséből. Magyarországon tavaly év végén 6,8 millió hagyományos mobiltelefon és 2,4 millió okostelefon volt használatban a Jelentés az internetgazdaságról című kutatás szerint. Ez alapján elmondható, a legtöbben internetezni és emailezni szoktak telefonjukról. Ezt követően a közösségi oldalak használata szerepel még a kedvenc felhasználási módok között.

Habár még sokan - főleg az idősebb korosztályokból - idegenkednek a gyűjtőnevükön csak okostelefonnak hívott készülékektől, a fiatalok körében az újabbnál újabb telefonok nem hogy vesztenének népszerűségükből, sokan még sorban állni is képesek a legújabb álomkészülékért. (http://appleblog.blog.hu/2012/09/27/a_nagy_iphone_5_sorbanallas)

Ahogyan azt a kutatás is hangsúlyozza, kiváltképp a fiatalok számára kedveltek az okostelefonok által felsorakoztatott funkciók. A közösségi oldalakon való állandó jelenlét meghatározza telefonhasználati szokásainkat, sok esetben már nem is sms-üzenettel vagy hívással kommunikálnak egymás között az okostelefon használók.

Sokaknak a legújabb telefonok státuszszimbólumként is szolgálnak, a fiatalok számára pedig a telefonok kinézete és márkája az elsődleges.
A netezés mellett a letölthető alkalmazások böngészése is egyike a kedvelt használati módoknak. Játék, könyvolvasók és egyéb alkalmazások letöltésével szabható felhasználójára az okostelefon.

- Már a második okostelefonom van, főleg netezésre és játékra használom - mondja a 24 éves kaposvári Gábor. A mostani gyorsabb, és a frissebb az operációs rendszere. Az okostelefonok legjobb tulajdonsága, hogy mindig és mindenhol naprakész vagyok, legyen szó a világ vagy csak a szűkebb baráti kört érintő eseményekről.


- Főleg utazáskor használom, vagy amikor hosszabban kell várakoznom - ezt már a nagyatádi Zsófi mondja. - Ilyenkor szívesen olvasok egy e-bookot, vagy hallgatom kedvenc zenéimet. Fontos, hogy jó minőségű képet is készíthessek vele, de szívesen használom navigálásra is.


Noémi azt magyarázza, szinte állandóan elérhető a kedvenc közösségi oldalain, a telefonnal készített képeket és videókat is ott osztja meg a világgal. - Mindent így beszélünk meg a barátnőimmel, a talikat, azt, hogy melyik srác milyen volt ma, vagy, hogy milyen ruhát veszünk fel a bulira.


A 22 éves Zsolt azt mondja: aktuális telefonját annak technikai tudása és ára miatt választotta, de fontos számára a kinézete is. Mivel tudja, hogy az okostelefonok nagy része rosszul bírja a napi használatot, mobiltokkal és tisztító kendőkkel is felszerelkezett a vásárláskor, megelőzve a lehetséges rongálódást.

Szinte naponta keresi az új alkalmazásokat, melyeket szívesen ki is próbál. - Kedvenceim az ingyenesen letölthető programok, de szívesen meg is veszem azokat, amennyiben az ingyenes verzió bevált.

Egyben mindannyian egyet értenek: mára teljesen az életük részévé vált a telefon, a reggeli ébredés után is ehhez nyúlnak legelőször (ébresztés), este pedig azon köszönnek jó éjszakát egymásnak.

Címkék: social, facebook, közösségi, okostelefon, mobil, kis szines