A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívására 2013. április 22-én több mint 60 ezer önkéntes szemétgyűjtő vett részt az ország mintegy 1000 kijelölt helyszínén a Föld napján meghirdetett szemétgyűjtési akción. Közintézmények, civil szervezetek, iskolák dolgozói, tanulói, valamint a közútkezelő saját önkéntesei vettek részt és az előzetes becslések alapján legalább 10-12 ezer köbméternyi szeméttől szabadították meg a közutak közvetlen környezetét.

A legtöbb aktivistát ezúttal Pest, Komárom-Esztergom és Vas megyék adták. A közútkezelő társaság az összegyűjtött hulladék elszállítása mellett, a szükséges eszközöket is biztosította. minden résztvevő kapott láthatósági mellényt, védőkesztyűt és a szemeteszsákot is.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az üzemeltetésébe tartozó 30 ezer kilométeres közúthálózaton évente mintegy 100 ezer köbméter szemetet – egy kisebb megyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő mennyiséget – gyűjt össze saját erejéből.

A társaság szemétszedési akciója az ország egyik legtöbb önkéntest megmozgató környezetvédelmi eseményévé nőtte ki magát az elmúlt évek során.Az eddigi 9 akcióban összesen mintegy 390 ezer önkéntes több mint 60 ezer köbméternyi szemetet gyűjtött össze országszerte.

Címkék: szemétszedés, társaság, Magyar, szállítás, közút, kis szines