Ez nemzetközi viszonylatban is kifejezetten jó mutatónak számít. Az erdő nemcsak fát ad és vadakat, hanem tisztítja a levegőt, pihenést és kikapcsolódást nyújt, valamint jelentős foglalkoztatónak is számít.

Somogyban összesen 160 ezer hektárnyi területet borítanak tölgyesek, bükkösök, fenyvesek, vagy éppen akácosok.

Ezek az erdők nemcsak azért értékesek, mert a fák tüzelőt, papír- és bútoralapanyagot biztosítanak, hanem azért is, mert munkát adnak.

A cégnél körülbelül 2200 ember talál munkát. Emellett a társaság évente csaknem hatszáz közmunkást is alkalmaz.

"Olyan embereket tudunk foglalkoztatni az erdőben, akik szakképzettségüknél fogva, vagy a lakóhelyüknél fogva más munkához nem tudnának jutni" - mondta a SEFAG Zrt. vezérigazgatója, Barkóczi István.

A felmérések azt mutatják: a somogyiak szeretik az erdőket.

"Amikor a Kapos Televízióval forgattuk az "Erdőmesterek" című filmet és megjelent a képernyőkön, akkor nagyon komoly visszajelzések voltak: az egyszerű közszférából és nagyon elismerően szóltak a film természet-bemutató képsorairól, illetve az erdészek munkájáról is" - mondta a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület elnöke, Merczel István.

Ezt, az Együd Árpád Kulturális Központban április negyedikéig látható tárlatot kisiskolások rajzaiból állították össze. A gyerekek arra hívták fel a figyelmet, hogy az erdőkben senki ne szemeteljen.

Címkék: hete, sefag, nemzetközi, erdő, ünnep, somogy, kis szines