Az elsősök ugyanis egy hetes mesterkurzuson vettek részt a világ egyik leghíresebb színházában. Vidnyánszky Attila osztálya nemcsak színészmesterséget és mozgást tanulhatott, hanem a nagykövetségen is bemutatkozhattak egy produkcióval.   

A világ legnevesebb rendezői tanították a kaposvári színészhallgatókat Moszkvában. A többi között a Sztaniszlavszkíj Színház jeles képviselője az orosz Rizsakov. A diákok a többi között koncentrációs, önismereti, színészmesterség és  mozgásórákon vehettek részt. A fiatalok azt mondják rengeteget tanultak az egy hét alatt.

- Jó volt végre testközelben megismerni egy másik kultúrának, egy másik színházát és másik színházi nyelven létezni és belekóstolni, hogy ez hogyan működik - mondta Fülöp Tamás.

Még a nagykövetségen is felléptek, a magyar kultúra napján. De több előadást is megnézhettek. Sőt volt, hogy az orosz hallgatókkal együtt próbáltak.  

- ... annyi közös dolog van bennünk, hogy rögtön megtaláltuk a hangot, így a tanárokkal és a diákokkal. És tényleg olyan feladatokat csináltunk amiből magunkat fejlesztettük - mondta Vas Judit.

Ezek a képek tavaly nyáron készültek, akkor Kaposváron tartottak mesterkurzust helyi, moszkvai és strassburgi színészhallgatókkal. A tanszékvezető Vidnyánszky Attila azt mondja, fontosak ezek a megmérettetések. Csak így lehet ugyanis nemzetközi elsimertséget szerezni a kaposvári képzésnek és a színjátszásnak. Ezért is tartja rendkívül fontosnak a külföldi kapcsolatokat.

- Minden évben az első évfolyam, az első szemeszter után kimenne Moszkvába a 3. évfolyam pedig Strassburgba. Ezt szeretném megvalósítani - árulta el a Kaposvári Egyetem tanszékvezetője, Vidnyánszky Attila.

Nyaranta pedig Kaposváron tartanának nemzetközi táborokat.

Címkék: moszkva, vidnyánszky, színház, kis szines, kultúra, kaposvár