A bostoni Közegészségügyi Főiskola amerikai kutatói 189, 18 és 22 év közötti fiatalember spermáját vizsgálták meg, és pontos kérdéseket tettek fel életmódjukkal kapcsolatban (mozgás, táplálkozás, tévénézési szokások). A szakemberek képernyő előtt töltött idő firtatásával próbálták felmérni, hogy mennyire mozgásszegény a megkérdezettek életmódja.
Azoknak, akik heti több mint 20 órát a tévé előtt ülnek - vagyis aránylag keveset mozognak -, 44 százalékkal alacsonyabb volt a spermiumszáma, mint azoknak, akik kevesebb időt töltenek a képernyő előtt - mutatott rá a British Journal of Sports Medicine folyóiratban ismertetett tanulmány.
Azoknak a férfiaknak, akik heti 15 vagy ennél több órát töltenek testgyakorlattal, 73 százalékkal magasabb volt a spermiumkoncentrációjuk, mint azoké, akik öt óránál kevesebbet mozognak hetente.
Valamennyi vizsgált esetben azonban elegendő volt a spermiumszám a nemzőképességhez.
(mti)
Címkék: férfiak, sperma, tanulmány, kutatás, kis szines