A résztvevők szombaton 9.30-kor közösen melegítenek be a Városháza mögött, majd együtt tekernek le a Vásártéri útra, amelyet délután egyig lezárnak a forgalom elől. A helyszínen BMX, mountein bike és triál bemutatókat láthatnak. A Kaposvári Rendőrkapitányság szakemberei kerékpáros ügyességi vetélkedőt szerveznek a gyerekeknek, a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. kiállítja a NABI Siriust, lesz ingyenes kerékpárszerviz és értékes nyeremények. Műsort ad a Füred Rockszínkör, a Corso Tánc SE, a Roxinház és fellép Mc Pita Ramos.

Az autómentes nap célja, hogy felhívja a figyelmet a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti problémákra, hosszútávon pedig rávegye a rendszeresen autóval közlekedő polgárokat arra, hogy az utazáshoz alternatív közlekedési módokat használjanak. A kezdeményezés 1997-ben indult Franciaországból, amihez Magyarország 2001-ben csatlakozott.

Az autómentes naphoz kapcsolódó Európai Mobilitási Hét programjai között hazánk évek óta a legjobbak között szerepel, a nemzetközi összehasonlításban ugyanis kimagasló a hazai települések részvételi aránya: Spanyolország és Ausztria után a harmadik helyen állunk, mert több mint száz önkormányzat jelezte, hogy csatlakozik a programokhoz.

Címkék: mentes, autó, nap, bicikli, kaposvár, kis szines