Volt, aki veterán traktorral szántotta az olajos retket, más lovakkal. Az első szántóversenyt 1818-ban rendezték a világon. Az ötlet az angoloktól ered. A Magyar Szántóverseny Egyesület főbírtója, Soós Sándor szerint olyan mint a Forma 1, időre megy ez a verseny is, viszont nem a gyorsaságra. A szigorú bírók pedig több szempontot is figyelembe vettek az értékelésnél. Legfontosabb az egyenesség, jó szem és jó kéz kell,  nem mindegy hogy takarjuk alá a növényeki maradványokat, a lefordítás nagyon fontos - mondta a főbíró. A záróbarázdát centiméter pontossággal mérték. Az utólsó záróbarázda szélessége, tisztasága a döntő, a bírók azt bírálják.

Szántóverseny


Nem csak a versenyzők, hanem a közönség számára is fontos, hogy megismerjék a szakmát, és képet nyerjenek a jövő mezőgazdaságáról - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium, osztályverzetője, Kristóf Ákos.

Kaposvári diákok is részt vettek az országos megmérettetésen. Nem volt könnyű dolguk. A föld állapota nehezítette a munkát, ezenkívül új volt az eke és a gép is - tudta meg a KaposPont a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulójától, Horváth Márktól.

A kategóriagyőztesek szeptemberben az ír világbajnokságon bizonyíthatnak.

Nézze meg a versenyen készült videónkat:

 

 

Címkék: eke, szántóverseny, bíró, traktor, diák, Kaposvár, kis szines