advent1

Anyukák, apukák és a gyerekek együtt készültek adventre a Honvéd Utcai Tagóvodában. Az intézményben először rendeztek ilyen nagyszabású kézművesfoglalkozást, hogy még színesebbé tegyék az ünnepet. A gyerekek a szülőkkel együtt vágtak neki a feladatnak. A piciket egy világhírű mézeskalácskészítő is segítette. Noé Kornélia 25 éve díszíti a kalácsokat. Minden évben nagyon várja az adventet. Noé Kornélia szerint a karácsonyi készülődéshez hozzátartozik a mézeskalács.A gyerekek ünnepi képeslapokat, díszeket, gyertyatartókat is készíthettek.

advent

Az adventi készülődés Kaposvár szívében is elkezdődött. A város polgármestere, Szita Károly ünnepi beszéde után jelképesen meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún. A város karácsonyfáján 30 ezer apró fénypont világít. A villanyoszlopokon pedig fenyőgirlandok és fényfüzérek eddig még soha nem látott mennyiségben teszik hangulatossá a teret, és a sétálóutcát.

Ezzel elkezdődött az advent. Azaz a várakozás Jézus születésére. A négy hetes "szent idő" a lelki felkészülés ideje. Az egyházi év kezdetét is innen számítják. Az advent eredete az 5-6. századra nyúlik vissza, akkor még az emberek szigorú böjtöt tartottak egészen karácsonyig. Aki nem él a böjttel azt forralt bor és finomságok várják a sétálóutcán. A lelki feltöltődéshez pedig adventi térzenét és pajta hangversenyt is hallgathatnak. A következő hetekben a már szokásos Mikulás bajnokság, Luca olimpia és a petákvásár sem marad el.

Betlehem

Advent szavunk eljövetelt jelent, amely a keresztény hagyományok szerint a Messiás megszületését váró időszakát jelöli. Az advent András napjához legközelebb eső vasárnappal kezdődik és Szentestéig tart. A gyertyagyújtás is az ünnepre hangolódás, a várakozás jelképe. A négy gyertya a karácsonyt megelőző négy vasárnapot jelöli. A hagyományos adventi koszorún az első három gyertya a bűnbánat jeleként lila színű, míg a negyedik rózsaszín, a közelgő ünnepet szimbolizálja.

Ünnepi hangulat

Címkék: kigyúlnak, fény, advent, kis szines