siofok2

Az 1800-as években még színháza és a lóversenypályája is volt Siófoknak. Már akkor igazi fürdőváros volt. Szerte az országból és külföldről is érkeztek a vendégek ide. Siófokot 1968-ban nyilvánították várossá.Nyaranta több tízezer hazai és külföldi turista tölti itt a szabadságát.

- Ez a közösség, amelynek vannak vitái, belső széthúzásai, mindig is tudott együtt lépni, és mindig is a jó győzedelmeskedett a belső harcokban - ezekkel a szavakkal nyitotta meg a város napját Siófok polgármestere.

Balázs Árpád hozzátette: el kell ismerni mindazokat a polgárokat, akik hozzájárultak ezeknek a céloknak a megvalósításához. Úgy véli: Siófok egy innovatív, állandóan megújuló, alkotó település.

városnap

A Siófokért emlékérmet idén hárman kapták meg. Dr. Sipos Béla ügyvéd hosszú évtizedeken keresztül a helyi illetve az országos választási bizottság elnöke volt.
- Igyekeztem mindig törvényesen és tisztességesen ellátni a feladatomat - tette hozzá.

Rajta kívül Házas József orvos, volt önkormányzati és parlamenti képviselő valamint a BFC Siófok NB-1-es labdarúgó csapatának szakmai vezetője Horváth Károly vehette át a város legrangosabb kitüntetését.

Címkék: Balázs Árpád, emlékérem, Siófok, kis szines