A tárlat felbecsülhetetlen értékű anyagát egy magángyűjtő adta köcsön a campusnak. A gyűjtemény november 30-ig tekinthető meg.
Széchenyi István volt az első, akit Kaposvár város díszpolgárává választott, még 1835-ben. Ezt a Városháza bejáratánál állított emléktábla is tanúsítja. A legnagyobb magyar relikviáiból ma kiállítás nyílt az egyetemi könyvtárban. Az egyedülálló, felbecsülhetetlen értékű gyűjteményben Széchenyi István kéziratai, dedikált könyvei sorakoznak fel. Igazi kultúrtörténeti ritkaságok. Német és magyar nyelven.
- Informatikus könyvtáros hallgatóként az első kiadása a Hitelnek, amit megláttam és azt gondolom, hogy fontos dolog - mondta az egyetemi hallgató Talmács Sarolta.
1830-ban megjelent munkája a reformmozgalom programja lett. A Selyemrül című művét volt a legnehezebb megszereznie a magángyűjtőnek. Az egy hétig megtekinthető kiállításon Széchenyi végrendeletének főbb pontjait is elolvashatják.
Címkék: Széchenyi István, ereklye, Kaposvári Egyetem, kis szines, Kaposvár