A múlt szombati döntőben éles kritikákkal illette a zsűri a kaposvári fiatalembert Király L. Norbit. Geszti Péter egyenesen azt mondta neki: többet kellene énektanárhoz járnia.

- Az első húsz másodperc csoda volt, de aztán elszállt ez a csoda, aminek énektechnikai okai vannak... Charlie "Nézz az ég felé" című dalát adta elő Norbi.

Keresztes Ildikó Norbi mentora továbbra is el volt varázsolva tőle. Az énekesnő szerint Norbi nagyon szépen énekelt, amiben benne volt a szíve és a lelke. Nagy Ferónak célozva megjegyezte: nem érezte azt, hogy ebben a dalban több van, hiszen „Charlie sem szállt el a refrénben”. Az pedig külön öröm, hogy most nem hörgött Norbi, hanem a hangját használta.

Az eredményhirdetéskor eléggé lehangoltan lépett a színpadra. Amikor pedig már rajta kívül csak a Non Stop és Takács Nikolas várta a sorsát, láthatóan ő maga is meglepődött a neve hallatán. A közönség szavazatai alapján ugyanis továbbjutott, ezért nem kellett párbajoznia.

Norbi az adás után elmondta: - Tisztában vagyok vele, hogy nem úgy teljesítettem, ahogy kellett volna. Szerintem ezt frankón elb.sztam. Viszont kaptam egy esélyt arra, hogy jövő héten jobban teljesítsek.

Norbi minden bizonnyal az elmúlt egy hét alatt rengeteget foglalkozott a kottával és szorgalmasan járt énektanárhoz. Szombaton kíváncsian várjuk, hogy Norbi milyen dalt énekel, és milyen plusszal áll a színpadra, hiszen az X-Faktor győztesének nemcsak kiváló énekesnek, hanem remek előadónak is kell lennie. Indulhatnak a találgatások, továbbjut-e Norbi a legfőbb cél felé?

Itt megnézhetik a múlt heti, ominózus előadást.

Címkék: X Faktor, Geszti Péter, Király L. Norbi, Kaposvár, kis szines