marton nap

Márton napi vigadalom Szennában. A 92 éves Imre bácsi azt mondja: annak idején minden szennai családnak volt libája.

- Nekünk is volt mindig felröpültek reggel itten. Ez liba legelő volt ez szép hely mindig itt ez az összes falu lúdja felröpült aztán este meg felrepültek haza hát - mondta el Kurucz Imre.

A somogyi néphit a libáknak fontos szerepet szán. Most a gyerekek terelték őket. Márton napján még a legszegényebbek is sütöttek ropogós ludat.

Imrő Judit, a szennai Szabadtéri Gyűjtemény vezetője elmondta: ez a bőségnek volt a szimbóluma.

- Úgy vélték, hogy aki Márton napkor libát eszik, annak az egész következő évre bőséges lesz az asztal. Akinek ez nem adatik meg, az egész évben éhezik - tette hozzá.

A liba hátsó húsából szokás volt küldeni a papnak is. Innen ered a „püspökfalat” szavunk. A hagyomány Márton püspökkel és az óllal kapcsolatos.

Imrő Judit elmondta: a nagyon jelentős életű papot szerették volna megválasztani püspöknek. És ő ezzel tiltakozott és belebújt a libák óljába. Viszont a libák a gágogásukkal elárulták, hogy ott tartózkodik a plébános és így a hang alapján tudták követni.

A gyerekek többsége most fogott először libatoll pennát a kezébe. A hagyományokat otthon már kevesen ápolják. Ezért fontos a szennaihoz hasonló rendezvény, vélik a szervezők.

Karácsony Tamás színművész szerint próbálnak kicsit közelebb kerülni ehhez a hagyományhoz. Otthon a családban mi nem tartjuk ezt a hagyományt - tette hozzá.

Márton-nap az új bor bírája is. Hajdanán azért ittak belőle sokat, hogy minél több erő és egészség szálljon beléjük.

 

Címkék: néphit, Márton-nap, liba, Szenna, kis szines