Közép-Európa egyik legnagyobb pódiumművészeti seregszemléjén komoly szakemberekből álló zsűri szemlézi a versenyprodukciókat versmondás, versszínház, énekelt- és megzenésített versek, valamint versfilm kategóriában. Szakmailag is értékelhető nyeremények várják a győzteseket: sok száz könyv és ajándék mellett milliós PR-megjelenések, fellépési lehetőség, továbbképzések, utazás és wellness hétvége.

A Versmondó Szalonban egy, a kiírásban szereplő évfordulós klasszikus, és egy kortársköltő versével nevezhetnek minden 12. életévét betöltött, hivatásos és nem hivatásos versmondó, itt tehát két verssel mutatkoznak be a versenyzők.

A versszínházi kategóriában performanszok, egyéni és társas előadóestek, versek ihlette mozgásszínház, utcaszínházi produkciók, emlékestek, műhelyprodukciók mérettetnek meg.

Az amatőr filmesek versenyén a költészet bármely tartalmi és formai jellegű audio-vizuális megvalósítása, etűdszerű, rövid, 5-10 perces alkotások nevezhetnek.

A Kaleidoszkóp VersFesztivál október 12-től 17-ig Pécsről, Európa Kulturális Fővárosából jelentkezik. A fesztiválprogramban fellép többek között a FirkinBand ír világzenét játszó formáció, Gerendás Péter, Nemes Levente, a Barátok közt című sorozat szereplői, akik kocsmai hangulatú verses performanszt mutatnak be, az Első Magyar Versszínház és a Forrás Színház közös produkciója, a Toldi, valamint a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulati tagja, Mátyás Zsolt Imre, Shakespeare szonettjeiből összeállított zenés-verses ősbemutatójával.

A nevezés csak pontosan és időben elküldött jelentkezési lappal és a fejenkénti nevezési díj beérkezésével együtt érvényes! A versenykategóriák legjobbjai, a fesztivál partnerei révén, a rangos Kaleidoszkóp-díjak mellett több millió forint összértékű díjazásban részesülnek.

Címkék: Kaleidoszkóp, Vers, fesztivál, kis szines