deseda

Év végére egy ökoturisztikai útvonalat is kialakítanak, valamint megkezdik a Deseda élővilágát bemutató látogató központ építését is.
- 2006-ban a kaposváriakkal közösen döntöttünk úgy, hogy fejlesztjük a város egyik legszebb, ám méltatlanul mellőzött területét. Ennek részeként új kerékpárutat építünk a korábbi járhatatlan, keskeny földút helyett. Az első 4 kilométeres, keleti szakasz mától a bringásoké - mondta Szita Károly, aki maga is nyeregbe pattant.

A polgármester hozzátette: a keleti oldal megépítésével egy időben a 7 km-es füredi oldalon is folytak munkák, a szakemberek nagy területen megtisztították már a nyomvonalat, az eddigi keskeny, bizonytalan vashidak helyett pedig kényelmes, széles átereszeket építettek. A tervezők az előkészítés során figyelembe vették a horgászok érdekeit is, számukra több parkolót alakítottak ki. Várhatóan 2011 végére az egész tavat körbe lehet majd tekerni. A munkálatok eddig 120 millió forintba kerültek.

A Deseda fejlesztése a következő években is zajlik majd: a város jövőre egy ökoturisztikai útvonalat alakít ki a gyalogos kirándulók számára, ennek részeként elkészül a félszigetre vezető híd is, majd azt követően felépül egy - a tó élővilágát bemutató - látogató központ is.

Címkék: kerékpárút, Deseda, kis szines