Az utahi Brigham Young University régészei feltártak egy másik sziklasírt is, amelybe a temetkezés után több száz évvel a "rossz szellemek elűzésére" egy iszlám feliratos arany medaliont csempésztek. A felfedezésekről a kutatók az American Journal of Archaeology című szakfolyóiratban számoltak be. Mindkét sír kétezer éves, azaz Petra virágkorából származik, s a város "külterületén" található.

A szerényebb kivitelű sírkamrában 12 úgynevezett loculust, azaz szűk, egy méter mély üregeket vájtak, amelyek mindegyikében több személy csontvázát zsúfolták.

A sír összesen 41 felnőttnek, kilenc serdülőnek, valamint 11 gyermeknek szolgált végső menedékként, akiket a Kr.e.I. évszázad végétől a Kr.u. I. század végéig tartó időszakban, azaz körülbelül száz év leforgása alatt hunytak el. A jelek szerint mindannyian rokonságban álltak egymással, s azokat, akik egy loculusban aludták örök álmukat, szorosabb családi kötelékek fűztek egymáshoz.

Az ásatásokat irányító David Johnson professzor, aki már három évtizede végez feltárásokat Petrában, hangoztatta, a várost alapító nabateusok körében honos volt a "másodlagos" temetés szokása. Az elhunytat a szabadban hagyták, majd később összeszedték a csontokat és a sziklasírban helyezték el őket.

David Johnson szerint középosztálybeli temetkezésről van szó - erre utal a sziklasír egyszerűsége, viszont a legszegényebbeknek csak a nyílt terepen jutott hely. A csontok tanúsága szerint nem végeztek nehéz fizikai munkát, de mégis elég sok időt tölthettek a szabadban, ahol a sziklás terepen nagy volt a balesetek kockázata: ezt bizonyítja a csontvázakon talált gyógyult törésnyomok. Sokuk ízületi gyulladásban szenvedett, ami szintén a sziklamászás eredménye lehet.

A sziklasír tüzetesebb vizsgálata kimutatta, hogy a családtagok évente halotti torra gyűltek itt össze, hogy együtt legyenek eltávozott szeretteikkel. Az étkezés végén valószínűleg összetörték az edényeket, amelyek darabjait a sírban halmoztak fel. E lakomákkor valószínűleg kecskehúst és szárnyast fogyasztottak, de a régészek kígyók, sólymok, valamint kutya-, róka-, vagy sakálmancsokra is bukkantak, amelyek vélhetően az isteneknek szánt áldozati ajándékok voltak.

A régészek ötszáznál több fafaragványt is találtak - ezek többsége aprócska és különböző stílusban készült. David Johnson professzor szerint a gyászolók mindegyike a temetések alkalmával áldozati ajándékként egy fafaragványt hozott magával és elhelyezte a sziklasírban.

A másik, 676-os számot viselő sziklasír sokkal nagyobb és díszesebb és minden bizonnyal a korabeli előkelőségeknek szolgált végső nyughelyül. A régészeknek a sírkamra 15 helyiségéből eddig kettőt sikerült feltárniuk - az egyikben a rituális lemosást végezték, a másikban egy asszony csontvázára leltek, s itt fedezték fel az arany medaliont is. "Ezt később helyezték ide, az iszlám a temetkezés után hat évszázaddal született. Valószínűleg valaki, vagy valakik így akarták megakadályozni, hogy a sírban lakozó gonosz szellem kiszabaduljon" - magyarázta David Johnson professzor.

Címkék: Jordánia, Petra, kis szines