Hotel Karos

Negyven tűzoltó dolgozott a helyszínen. A zalaegerszegi-, a keszthelyi- és a nagykanizsai tűzoltókon kívül a marcali egységet is riasztották. Az épület teljes tetőzetére terjedt át a tűz, amely több száz négyzetméteren pusztított. A szállodarészben vendégek nem tartózkodtak, de a legfelső szinten lévő szolgálati lakások egyikében aludt az igazgató, Üsztöke Botond. Lapértesülésekből kiderül, hogy személyi sérülés nem történt, és nem a hagyományos szállodai részt, hanem a kisebb kihasználtsággal működő apartmanhotelt érte kár.

Hotel Karos ég

Az épület teljes tetőszerkezetére kiterjedtek a lángok, 600 négyzetméternyi tetőszerkezet égett le, az anyagi kár több száz millió forintra tehető. A szállodához nagykanizsai, keszthelyi, marcali és zalaegerszegi tűzoltók vonultak ki nagy erőkkel, akiknek reggel 6-ra sikerült teljesen eloltaniuk a tüzet. A szállodának és az apartmanhotelnek is van biztosítása, a kármentesítést, illetve a belső munkálatokat már most el lehet kezdeni, az új tetőszerkezet építését várhatóan tavasszal tudják indítani. Reményeik szerint nyárra már az apartmanszárny is üzemképes lesz - mondta el az igazgató.

Címkék: zalakaros, tűz, kis szines