Vásárlás

Ennek tudatában érdemes dönteni, hiszen még karácsonykor sem kötelezhetők az üzletek arra, hogy visszavegyék azokat a termékeket, amelyekre nincsen szükségünk, vagy nem tetsszenek, illetve másikra szeretnénk cserélni azokat.
A vásárláskor meg kell őrizni a blokkot vagy nyugtát, számlát és a jótállási jegyet. Csak ezek birtokában lehet a fogyasztói jogokat érvényesíteni, ha az ünnepek alatt kiderül, valami hiba van a megvásárolt termékkel. Használat előtt fontos elolvasni a használati utasítást a megvásárolt eszközöknél, vagy ha valamit meg akar tudni a vásárló a termékről.
Abban az esetben, ha két ugyanolyan termék kerül a fa alá, nem köteles visszacserélni az egyiket a kereskedő. Sok vállalkozó választja viszont azt a kereskedelmi gyakorlatot, hogy bár nem kötelessége, becseréli az árut akkor is, ha nem hibás.
Az akciós termékeknél is megvannak ugyanazok a fogyasztói jogok, mint a nem akciósaknál. Az akciósan vásárolt árucikket is vissza lehet vinni, ha hibás. Kivétel ez alól, ha az adott dolog éppen valamilyen hibája, hiányossága miatt van leértékelve.
Tehát csak a kereskedők jóindulatában bízhatunk,és nem árt résen lenni. Könnyen kerülhet a vásárló olyan helyzetbe, ahol a vélt igazát bizonygatva bizony alul marad az eladókkal szemben.

Címkék: kis szines