Hírek
Kék hírek
-
Kék hírek
Félmilliót zsákmányolt a betörő
Félmillió forintot lopott el a betörő Kaposváron a Cseri városrész egyik lakásából.
-
Kék hírek
Ítélet Öt év börtön egy nő fagyhaláláért
Elítélték a Somogy Megyei Bíróságon azt az iharosi férfit, aki összeverte, és az utcán hagyta heverni részeg élettársát, a nő pedig megfagyott.
-
Kék hírek
Rendőrségi felhívás Elütöttek egy kerékpárost, az autós eltűnt
Cserbenhagyó gázolót keresnek a kaposvári rendőrök.
-
Kék hírek
Lángolt a konyha Felsőmocsoládon
A kaposvári tűzoltókat riasztották. Egy gázpalackot is kihoztak az épületből.
-
Kék hírek
Diákterror Késsel fenyegette meg diáktársait és nevelőjét
Késsel megfenyegette szobatársait és nevelőjére is kést fogott egy Somogy megyei település kollégiumában egy diák alig két hete, tudta meg a Kapospont. A megfélemlített szobatársak közül már többen kiköltöztek a kollégiumból. Szüleik szerint, a dühöngő diáktárs miatt gyerekeik életveszélyben vannak. Úgy tudjuk, a fenyegetés után azonnal értesítették az agresszív kamasz szüleit. Az édesanya felháborodottan úgy gondolja, semmi furcsa nincs fia viselkedésében, és nem érti, mi a probléma fiával.
-
Kék hírek
Ítélet Orvosi műhibaper: elítélték a marcali sebészt
Elítéltek egy marcali sebészt szerdán a kaposvári bíróságon, mert szakmai szabályszegései nyomán egy német férfi meghalt. Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyetetés vétségéért 800 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie. 1 évre eltiltották a sebész szakorvosi hivatása gyakorlásától. Több mint egymillió forint perköltséget is kell fizetnie az 55 éves orvosnak. Az ítélet nem jogerős.
-
Kék hírek
Nemi erőszak Ha sikítani mersz, elvágom a torkod!
Tapétavágó késsel támadt egy 17 éves lányra egy kálmáncsai férfi, és a vágószerszámmal fenyegetve megerőszakolta. Ismerték egymást, és a férfi felajánlotta a lánynak, hogy hazakíséri, de útközben megtámadta. Ezután azt mondta: felejtsék el a történteket, a lány ne szóljon senkinek. A megerőszakolt lány apja azonban megtudta a történteket, és feljelentést tett a rendőrségen. A tettest szerdán ítélték el a Somogy Megyei Bíróságon.
-
Kék hírek
Baleset Frontális karambol, három súlyos sérült
Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze kedden délután 18 órakor Kapolypuszta és Andocs között.
-
Kék hírek
Útmutató Falopások a tények tükrében
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a falopások megelőzése érdekében több szervezettel együtt útmutatót dolgozott ki az állomány és az erdészek részére.
-
Kék hírek Videó
Kaposvár Ketten sérültek a délutáni balesetben
Egy Suzuki és egy Volkswagen Polo személygépkocsi ütközött kedd délután Kaposváron az Árpád út és a Virág utca kereszteződésénél. A balesetben két nő sérült meg.
-
Kék hírek
Ítélet Bűnös nagymama: gyermekhalál az autó alatt
Elítélték azt a nagymamát, akinek a másfél éves fiú unokáját halálra gázolta egy autó az udvarukban. Neki kellett volna vigyáznia a gyerekre, de ezt elmulasztotta, ezért a gondatlanságból elkövetett emberölés vétségéért 1 év 2 hónapos, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték kedden a Somogy Megyei Bíróságon.
-
Kék hírek
Felhívás Cserbenhagyó sofőrök nyomában a kaposvári rendőrök
Koccanás a parkolóban, karambol előzés közben, ütközés a kaposvári utakon- a hibázó sofőrök leléptek, a rendőrök keresik őket.
-
Kék hírek
Hajtóvadászat Kámforrá vált a szökött moldáv bűnöző Somogyban
Hihetetlen módon, puszta kézzel feszítette szét a rácsokat és szökött meg a zákányi rendőrségről egy őrizetbe vett moldáv bűnöző még augusztus végén. A somogyi zsaruk és a szomszédos ország határőrei azóta sem tudták azonosítani a személyt és arról sem tudnak semmit, hogy hova tűnhetett a sérült, mezítláb menekülő férfi.
-
Kék hírek
Szél Kidöntötte a telefonoszlopot a fa
Lengyeltóti és Hács közé vonultak a tűzoltók.
-
Kék hírek
Rendőrségi vizsgálat Mentőkésés: exhumálták az áldozatot
Exhumálták azt az elhunyt somodorpusztai férfit, aki meghalt, miközben későn ért ki hozzá a mentő október 2-án. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint az autójuk GPS-e volt hibás. Úgy tudjuk, a sofőr felelősségét is vizsgálják: a rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.
-
Kék hírek
Csurgó Csecsemő is sérült a balesetben
Két autó ütközött Csurgó és Iharos között. Egy súlyos és három könnyű sérültje van a somogyi balesetnek.