A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó siófoki férfival szemben, aki előbb élettársa vélt szeretőjén akart bosszút állni, majd egy követelést akart erőszakkal érvényesíteni.
A vádirat lényege szerint a férfi 2023 és 2024 év nyarán is követett el bűncselekményeket.
A 2023-ban történt eset során a vádlott pletykát hallott arról, hogy élettársa viszonyt folytat egy másik siófoki férfival, akinek megjelent a lakóhelyén és életveszélyesen megfenyegette azzal, hogy meg fogja ölni. Az eset után néhány nappal a vádlott az egyik rokonánál tartózkodott, amikor felfigyelt az utcán az autójában várakozó sértettre. A férfi ekkor magához vett egy nagyméretű fejszét, amit 4 méter távolságból a vezető helyén ülő sértett irányába dobott úgy, hogy azzal a gépkocsiban kárt, míg a sértett arcán könnyű sérülést okozott.
A 2024. augusztusi eset alkalmával az ittas állapotban lévő vádlott Siófokon kerékpározott, amikor egyik ismerősét meglátva pénzt kért tőle arra hivatkozással, hogy ő is több alkalommal kisegítette már a másik férfit. Az ismerős a vádlott kijelentésén felháborodva kis erővel meglökte az elkövetőt, aki ittassága miatt a földre esett.
A vádlott nem felejtette el az esetet, ezért amikor újra összetalálkozott a sértettel, egy késsel fenyegetőzve felelősségre vonta őt a korábbi inzultus miatt, majd felszólította arra, hogy adjon át neki 50 ezer forintot, merthogy korábban ennyi pénzzel "húzta le". A sértett vonakodott átadni az összeget, ezért a vádlott a kés élét használva, kis erővel érintőlegesen a bal arcán megszúrta ismerősét, a sérülés pedig erősen vérezni kezdett. A vádlott ettől megijedt, és elhagyta a helyszínt. A sértettnek a szúrás következtében 8 napon belül gyógyuló, felületes metszett bőrsérülése keletkezett.
Az eset után a siófoki nyomozó őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára elrendelték.
Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a felfüggesztett fogházbüntetés hatálya alatt álló férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.
Címkék: kés, balta, fejsze, élettárs, veszély, Siófok, Balaton, kék hírek