A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki fejszével verte szét az ismerőse kerítését. 

A vád szerint a negyvenes éveiben járó férfi 2023 májusában a családtagjai és ismerősei társaságában már a délutáni óráktól kezdődően alkoholt fogyasztott egy siófoki háznál. A vádlott később - mivel estére erősen ittas állapotba került - szóváltásba keveredett a társaival, ezért dühösen távozott az ingatlan udvaráról. 

A férfi azonban nem ment messzire, a közelben parkoló autójából két fejszét vett magához, majd azokat a kezében tartva érkezett vissza a nagykapu elé, ahonnan kiabálva fenyegette korábbi vendéglátóit, ennek nyomatékosítása érdekében pedig az egyik fejszével a kerítésre is ráütött, amely emiatt behajlott. Az agresszív férfit végül a helyszínre érkező járőrök a Siófoki Rendőrkapitányságra állították elő. 

a vádlott által megrongált kerítésről a fényképet a nyomozó hatóság készítette a helyszíni szemle során
a vádlott által megrongált kerítésről a fényképet a nyomozó hatóság készítette a helyszíni szemle során

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.  

Címkék: fejsze, szétver, kerítés, részeg, ittas, kék hírek