A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat azzal a kaposvári férfival szemben, aki saját háztartásában engedély nélkül gyűjtötte, kezelte, majd szállította a hulladékot.

A vád szerint a terhelt 2022 januárjától abból a célból helyezte el kaposvári otthonának udvarán a lomtalanításokból származó jelentős mennyiségű fémet is tartalmazó szemetet, hogy azt szétválogassa, majd a hasznosítható fémhulladékot méh telepen eladja.

a képet a kaposvári rendőrök készítették a vádlott udvaráról
a képet a kaposvári rendőrök készítették a vádlott udvaráról

A férfi egy év során 44 alkalommal fordult meg az egyik kaposvári méh telepen, ahol több mint 4000 kilogramm tömegű fémhulladékot értékesített. A terhelt ezen tevékenységéből közel 900 ezer forint bevételhez jutott.

A vádlottnak azonban a hulladékgazdálkodás körébe eső gyűjtésre, válogatásra és szállítással történő leadásra nem volt engedélye, valamint a szakhatóság nyilvántartásában sem szerepelt.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a korábban már büntetve volt férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, valamint a bűncselekményből származó bevételének elkobzására tett indítványt. 

Címkék: hulladék, engedély, szemét, millió, illegális, kék hírek